A magányunk újragondolása

Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. ( Zsoltárok 139: 7-8 )

"Mi lesz a héten?"


Megpróbáltam leplezni a hangomban lévő rekedtséget, amikor anyám kérdésére válaszoltam, olyan lazán amennyire csak lehetett, nem akartam, hogy hallja és megérezze rajtam az egyedüllét fájdalmát, amit akkor belül éreztem. "Ó, ez meg az. Tudod, elfoglalt anyai élet."


Egy költözés miatt mérföldekre kerültem a családomtól és a barátaimtól. Persze, az élet ezen az új helyen is mozgalmas volt - de az elfoglaltság nem pótolja a kapcsolatokat és az ismerősök biztonságát. Azokban a napokban a magányt úgy éreztem, mintha az lenne az egyetlen barátom ,a magány egy olyan hűséges BFF, aki soha nem hagy el.

Talán te is át tudod érezni. A vágyott barátságok nem teljesültek be (vagy talán elmaradtak). A társ, akivel remélted, hogy az életedet együtt töltöd, még nem bukkant fel (vagy talán te úgy döntöttél, hogy inkább kisétálsz). Az otthonod, amely korábban a gyerekek nevetésétől és fényétől zengett, most csöndben van (vagy álmodtál erről az otthonról, de nem tudtad megépíteni).



Az életedben lévő összes áldás ellenére nem tagadhatod - a szíved érzi a magány szomorú szorítását.


Amikor a magány lecsap, a Biblia vigaszt nyújt. Az én magányos időszakomban különösen a mai kulcsversekben találtam bátorítást a Zsoltárokból, amelyeket Dávid gyönyörűen írt:

Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. ( Zsoltárok 139: 7-8 )

Dávid költői formában emlékeztet bennünket arra az egyetlen fontos igazságra, amelybe életünk végéig kapaszkodhatunk, amikor a magány fenyeget: Soha nem vagyunk igazán egyedül, bármennyire is üresnek érezzük a szívünket vagy az otthonunkat.


Isten éber, rendíthetetlen jelenléte körbevesz minket, még akkor is, amikor mások már elmentek. Az Ő Lelke velünk tart a világ legtávolabbi pontjaira vagy a munkahelyekre, ahol úgy érezzük, hogy nem látnak minket. Ő tart minket, amikor a gyász marcangolja a lelkünket, és amikor az ellenség azt suttogja: Te soha nem fogsz hozzánk tartozni.


Dávidhoz hasonlóan mi is megtanulhatjuk átformálni azt, ahogyan a magányos időszakokat látjuk - nem úgy, mint egy kitöltendő vákuumot, hanem mint meghívást a mennyei Atyánkkal való mély és tartós közösségre. Ezen a szemüvegen keresztül még azt is megtanulhatjuk, hogy a magányos időszakokat egyedülálló lehetőségként fogadjuk el, hogy Jézus betöltse az üres helyeket. Eközben rájövünk, hogy az Ő jelenléte olyan bőséget nyújt, amivel semmilyen földi kapcsolat nem ér fel!


Legközelebb, amikor a magány szorítja a szívedet, legyen ez egy emlékeztető, hogy támaszkodj Isten láthatatlan, végtelen jelenlétére.



Imádság által gyengéden add át neki minden fájdalmadat és könnyedet.


Aztán hívd meg Jézust az üres helyeidre, kedvesem - és készülj fel arra, hogy úgy élvezd az Ő közelségének vigasztalását, mint még soha.

Drága Jézus, köszönöm Neked állandó jelenléted ajándékát. Amikor a magány eláraszt bennünket, emlékeztess minket arra, hogy mélyebb, édesebb közösségbe hívsz minket Veled. Húzz minket közel a Te szívedhez! Jézus nevében, ámen.

Forrás:

Reframing Our Loneliness JANUARY 12, 2024

Daily Devotion 

by Meredith Houston Carr

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2024/01/12/reframing-our-loneliness

Fotó: canva.com