Nem elég az, hogy igazam van

„Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.”

Jak 4,10

Jólesik, amikor igazam van. De ki az, aki nem így érez?
Ugyanakkor szeretném hinni, hogy képes vagyok belátni, ha tévedek. Könnyen elismerem az apró hibákat, és bocsánatot kérek. Amikor például beraktam a szárítóba a férjem ingét, amit lógatva kellene szárítani. Vagy amikor kevéssel túllépek egy határidőt a munkahelyemen. Ezeket könnyen belátom.
De mi van akkor, ha tényleg nekem van igazam?
Amikor a legkisebb kétség sem fér hozzá. Amikor egyszerűen nem értem, hogy lehet, hogy a másik nem látja az igazamat? Amikor úgy érzem, minden ismerősömnek el kell mondanom, mert ők biztos egyetértenek, és ezzel megerősítik, hogy igazam van.
Amikor abszolút biztos vagyok az igazamban, az a dolgom, hogy csökönyösen kitartsak benne, nem?
Van egy sajátos helyzet az életemben egy ideje, sokat gondolkozom és imádkozom róla. Egyike azoknak az állapotoknak, amikor egyszerűen tudom, hogy nekem van igazam. Egyik reggel szokás szerint imádkoztam ezzel kapcsolatban, kiöntöttem a szívemet Isten előtt. Kértem, segítsen a tisztázásban, a megoldásban. Nem gyakran szoktam ezt tenni, de most eszembe jutott a lelkészünk tanácsa, ezért miután kiöntöttem szívemet imádságban, csendben maradtam, s figyeltem a halk hangra, mely talán válaszol.
Az igevers, ami felötlött a gondolataimban, nem az volt, amire számítottam.
A Jak 4,10 jutott eszembe: „Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.” Nem erre a tanácsra voltam felkészülve. De megértettem.
Olyan sok időt töltöttem igazam csökönyös bizonygatásával, hogy minden voltam, csak alázatos nem. Hagytam, hogy beivódjanak lelkembe az ige szavai, elolvastam a szövegkörnyezetet. Jó volt tudni, hogy Jakab a Jézussal töltött mindennapok alapján ír természetes társas konfliktusokkal küszködő embereknek. Igen, gőgös voltam. És a büszkeséggel megtelt lélek nem alkalmas összetevő a megoldáskeresés receptjében.
Még nem vagyok túl az említett szituáción, még mindig foglalkozom azzal, hogyan illesszem be küzdelmeim szövegkörnyezetébe az idézett igét, de megalázva magam Isten előtt tudom, hogy a megfelelő időben jót fog kihozni ebből a helyzetből is (Róm 8,28).


Drága Mennyei Atyám! Segíts, hogy le tudjak térdelni eléd, és le tudjam rakni lábaidhoz küzdelmeimet. Adj világosságot és alázatot, hogy ne egyoldalúan lássam a konfliktusos helyzeteket. Adj együttérzést, hogy meg tudjam érteni mások nézőpontját, adj képességet és energiát ahhoz, hogy a te tetszésed szerint végződjék konfliktusunk. Jézus nevében, Ámen.

Kelly Barbrey. The Wrong Way to Be Right
Daily Devotion 2020. 01. 24.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/01/24/the-wrong-way-to-be-right
fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu
fotó:https://www.pexels.com/hu-hu/foto/piros-asztal-uzlet-fa-272337/

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések