Mintha megfeledkezett volna rólam Isten

"Eltaszít az Isten egyszer s mindenkorra? Nem lesz már soha irgalmas? Kegyelme örökre elveszett? Elenyészett a minden nemzedéknek adott ígéret? Isten elfeledte volna a jóságát? Bezárta irgalmát haragjába?" Zsolt 77,8-10

Tracie Miles

Évekkel ezelőtt volt egy nagyon nehéz időszakom, alig tudtam felszínen maradni. Mintha Isten minden lélegzetvétellel egyre távolabb került volna tőlem. Imádkoztam, de Isten hallgatott. Érzelmeim hálójába kerültem, szorongás és félelem vett erőt rajtam. Isten szeretete, kedvessége helyett magány és elhagyatottság uralkodott a lelkemen. Az eszemmel tudtam, hogy Isten nem hagyott el, de az ellenkezőjét éreztem.
Úgy tűnik, a 77. zsoltár írója is küzdött ezekkel a kételyekkel. Mintha ereje végén járna, könyörög Istenhez szabadulásért. Megfogalmazta érzéseit, és megkérdezte Istentől, miért hagyta őt el. Isten nem törődik vele?
Elutasítottnak, magányosnak érezte magát, rémült volt.
Talán te is épp olyan időszakot élsz át, amikor Isten mintha fényévnyi távolságra lenne tőled. „Miért?”kérdezed, és mint a zsoltáros, azon vívódsz, hogy talán végleg levette rólad gondját Isten.
Mind megtapasztaljuk életünk során az elhagyatottság érzését. Választhatunk: megharagszunk Istenre és elfordulunk tőle, vagy engedünk a 77. zsoltár 12-15. versének: elismerjük Istent urunknak, bízunk Benne továbbra is, és nehézségeinkben is dicsőítjük Őt.
Minden fájdalma dacára a zsoltáros belátta, hogy Isten valójában az ő egyetlen támasza. Így szól a 77. zsoltár 12-15. verseiben: „Emlékezem az Úr tetteiről, gondolkozom a hajdani csodákról. Minden művedet megfontolom, minden tettedet mérlegelem. Isten, szent a te utad! Hol van olyan Isten, mint a mi Istenünk, olyan fölséges? Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, a pogányok előtt is feltártad hatalmadat.” Belátta saját gyönge voltát, azt, hogy szüksége van Istenre. Szenvedése közben összeszedetten elmélkedni kezdett Isten jóságán, és teljes szívvel dicsőítette Őt.
A zsoltáros azzal tudta megváltoztatni hozzáállását, hogy figyelmét mindarra a jóra fordította, amit Isten az évek során végbevitt. Nem saját magára, saját bajaira koncentrált, hanem Istenre, aki mindezeket meg tudja oldani. Mint az edző szünetben a játékosoknak, ő a dicsőítéssel tartott magának buzdító beszédet, és sikerült hitét felszítania.
Amikor elhagyatottnak érezzük magunkat, ideje tekintetünket belülről felfelé fordítani. Ahelyett, hogy azon morfondíroznánk, hogy Isten nem segít nehéz helyzetünkben, dicsérjük Őt mindazért, amivel életünk eddigi szakaszaiban bizonyította hűségét. Tartsunk nyugodtan buzdító beszédet magunknak! Isten nyitott füllel, tárt karokkal vár ránk, túlságosan szeret ahhoz, hogy csak egy percre is szem elől tévesszen!

Uram, magányosnak, elhagyatottnak érzem magam. Bocsásd meg, hogy néha kételkedem, kérlek, add, hogy újra bízzam szeretetedben, védelmedben. Csak Beléd akarom vetni bizalmamat, reményemet, Téged akarlak dicsőíteni jóban is, rosszban is. Jézus nevében, Ámen.

Forrás:
Tracie Miles: I Feel Forgotten
Encouragement for today, 2013.02.18.

Fotdítás: eszmelkedesek.blogspot.com

Fotó:pixabay.com