Identitásodat nem a sebeid határozzák meg

A sebeim hozzátartoznak az élettörténetemhez.

Tizenhárom éves koromban szexuálisan bántalmaztak egy iskola buszon, négy évvel később pedig a főnököm tette ugyanezt, amikor diákként iskola után nála dolgoztam. Rossz emlékek gyötörnek, amikor ezekre a pillanatokra gondolok, amikor nem voltam más, csak egy névtelen tárgy, akit egy másik ember kihasznált.

Krisztusban egy csodálatos gyógyulási folyamaton vagyok túl és hálás vagyok minden lehetőségért, amikor arról beszélhetek, hogy Isten miként lépett be az életembe, annak érdekében, hogy meggyógyítson, miként vette el tőlem a szégyen és a fájdalom érzését.

Isten szeretete miatt az identitásomat nem a sebeim határozzák meg. Erről a halálomig szeretnék bizonyságot tenni.

Azonban nem akarom, hogy a megélt trauma adja meg a fő vonulatát az életemről szóló történetnek

Máté, Márk és Lukács evangéliumában is olvashatunk egy asszonyról, akiről csak annyit tudunk, hogy „vérfolyásos volt” (Lukács 8:43, Máté 9:20, Márk 5:25)

A történet elején őt csupán a mútja szerint emlegették. Tizenkét éven keresztül folyamatosan vérzett, emiatt szenvedett, a közösségből pedig emiatt volt kirekesztve.

Én nem akarom, hogy úgy azonosítsanak be, mint az „ asszonyt, aki traumát élt meg.”

A vérfolyásos asszony sem maradt ezen bélyeg alatt, mert úgy döntött hogy Jézushoz fordul, Aki új nevet ajándékozott neki, és új élettörténetet adott számára.

Az asszony egy nagy kockázatot vállalt, amikor egy tömeghez csatlakozott, akik egy különleges embert követtek. Végül sikerült a szorongató ember gyűrűben közelebb kerülni Jézushoz, és ekkor egész lényével Jézus felé nyúlt.

Minden reménye, sebe, kétsége, fájdalma, reszkető sebezhetősége ott volt abban az érintésben. A mozdulata egy fuldokló segítségért nyúló kezére hasonlított. Az asszony megérintette Jézus ruhájának a  szegélyét.

Egy érintés volt csupán, azonban a Jézussal létrejött kapcsolat kitörölte azt, ami oly sokáig meghatározta őt. Hirtelen, egy szempillantás alatt újjá lett.

A találkozás után nem sokkal Isten Fia visszatért a szülővárosába és ott folytatta a szolgálatát. Csodákat tett, embereket gyógyított, a gonosz hatalmát törte meg, hatalommal tanított, életek változtak meg szolgálata során. Jézus valóban megélte és bemutatta Isten királyságát.

Annak ellenére, hogy Jézus Isten dicsőségét felmagasztalva munkálkodott közöttük, az ismerősei, rokonai nem vették komolyan őt. „Ő csak az ács fia” (Máté 13:55), mondogatták lenézően.

Ismertük őt kisgyerek kora óta. Ismerjük a családját. Ő nem igazán különleges.

A Biblia ezen leírása közel áll hozzám, mert mindannyiunk élettörténetében van egy „ő csak egy ács” visszatérő refrén: amikor a múltunk, a sérüléseink és az értéktelenség érzése határoz meg bennünket. Lehet, hogy a kriptonitod nem az „ács” jelző, talán a rólad szóló „ő csak egy…” jelző a következőképpen szól:

- én csak egy otthon lévő anya vagyok, milyen értékkel gazdagítom a világot?

- én csak egy káosz vagyok

- én csak túl mérges, leuraló, irányítani akaró vagyok

- én csak nem vagyok normális

- én csak gyenge vagyok

- én csak érzékeny, sértődős vagyok

- én csak egy utolsó bűnös vagyok

- én csak magányos vagyok

- én csak túl öreg, / túl fiatal vagyok

- én csak túl kövér vagyok,

- én csak értéktelen vagyok

- én csak félek, mit mondanak mások

Vagy talán, a magadról alkotott „én csak egy” kép így néz ki:

- mindenki rá fog jönni, hogy fogalmam sincs arról mit csinálok,

- nem menten egyetemre, vagy teológiára, így aztán nem igazán számít mi a véleményem

- egy csődtömeg vagyok

- képtelen vagyok elvégezni valamit

- a legjobb éveim már mögöttem vannak

- sérült áru vagyok

- túlságosan traumatizált vagyok

Jézus példát tár elénk miként viszonyult a „senki sem lehet próféta a saját hazájában” tapasztalathoz.

Jézus teljes lényében tudatában volt annak, hogy az Ő identitása az, hogy Ő Isten szeretett Fia. Minden cselekedetét ennek a tudata határozta meg, nem pedig az, hogy ezért a pozícióért küzdjön. A szülővárosában megélt elutasítás ezért nem rengette meg Őt, a múltján alapuló megbélyegzés pedig nem határozta meg Őt.

Jézus egyszerűen leverte a port a lábáról, és otthagyta azokat, akik tévesen definiálták Őt.

A vérfolyásos asszonyról szóló történetnek vagy egy másik vetülete is, ami számomra nagyon kedves.

Miután a gyógyító erő Jézusból kisugárzott, Ő arra vágyott, hogy megtalálja azt az embert, aki megérintette Őt.

Ennek érdekében Jézus átfésülte a tömeget, nem figyelve barátaira, akik próbálták Őt megakadályozni ebben. Jézus mindaddig folytatta a keresést, míg az asszony rá nem jött, hogy nem rejtőzhet tovább. Félve előre lépett, Jézus lábához esett, rettegve vakmerőségének következményeitől.

Azonban ott, abban a pillanatban, az ismerősök és a városa figyelő tekintete előtt, akik tisztátalannak és kirekesztettnek bélyegezték meg őt több mint egy évtizeden át, Jézus megáldotta az asszonyt és új nevet ajándékozott neki.

„Lányom”, mondta, a „hited meggyógyított téged. Menj el békességgel.”

Most már nem „a vérző asszony”, a kirekesztettség vagy a szégyen bélyege határozták meg őt, hanem a „lányom” név, ami a családba tartozás tudatát, és az éppé tétel valóságát adta meg neki.

Nem akarom, hogy úgy azonosítsanak be engem, mint a „nőt, akit kétszer molesztáltak”. Nem csak azért, mert másoknak még nehezebb életútjuk van, mint nekem, hanem azért is, mert nagyon leszív érzelmileg, amikor a sötét pillanatokra emlékezem.

Leginkább azért nem, mert a vérfolyásos asszonyhoz hasonlóan, engem már nem a fájdalmam határoz meg, mert találkoztam Jézussal. 

Amikor már nem tudtam önerőből bátor lenni, Ő megkeresett engem, rám talált, és lányomnak szólított.

Ezután felálltam, az Ő győzelme adott erőt és burkolt be. Ő tett újjá engem.

Egy aprócska hit kell csupán ahhoz, hogy megragadd Jézus hatalmának és kimeríthetetlen lehetőségeinek szegélyét.

Te, barátom, meghívást kaptál, hogy megragadd Jézust és hogy felállj.

Forrás: Aubrey Sampson, https://annvoskamp.com/2021/09/your-wounds-arent-your-identity/#more-211069