Ki dönti el, mi a nehéz?

 A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, Róma 15:5

Gyakran halljuk a hírekben, vagy az interneten olvassuk, hogy emberek megosztják a történeteiket arról, hogy milyen nehézségeken mentek keresztül. Be kell ismernem, hogy néha legszívesebben a szememet forgatnám, amikor az emberek ,,nehéz" jelzőt aggatnak bizonyos helyzetekre.

Viszont nem olyan régen Isten emlékeztetett egy régi emlékre abból az időből, amikor a családom Fort Polkban, Louisiana államban volt elhelyezve.A férjem része volt az Irakot megszállt katonai csapatnak és nem tudtuk mikor térhet haza. Nem tudtuk, hazatérhet-e egyáltalán.

Női szolgáló csoport vezetője voltam, akik katonák feleségeinek nyújtottak támogatást. Egyik reggel a kertben voltam a lányunkkal, amikor megcsörrent a telefonom. Amikor felvettem, egy halk hang szólt a másik oldalon: ,,Szia Tracy. Nem ismersz engem. A nevem Susan. Nem tudtam kit hívhatnék. Imára van szükségem.''

Válaszoltam: ,,Persze, természetesen. Hogyan imádkozhatom érted?"

Azt mondta: ,,Csak nem régen költöztünk a környékre és tudom, hogy sok férjet Irakba vezéreltek. Az én férjem 2 hétre ment el, ideiglenes munkára a Pentagonba. Van egy két éves és egy újszülött gyermekünk és nagyon izgulok. "

Azonnal ezek a gondolatok jutottak eszembe: A férje csak két hétre ment el...az USA-ban maradt...és senki sem lő rá. Tényleg?! Én már majdnem három hónapja nem beszéltem a férjemmel.

Szerencsére a Szent Lélek lakatot tett a számra, mielőtt bármi barátságtalan mondatot mondtam volna. Aztán a Szent Lélek a szívemhez szólt. Amit ez az asszony megélt, az igenis nehéz. Két hét egyedül egy új helyen, egy két evéssel és egy újszülöttel-ez határozottan nehéz.

Az, hogy mit ítélünk nehéz helyzetnek az életünkben, nem függhet hasonlítgatásoktól.

Szóval elkértem az elérhetőségét és meghívtam pár gyerekbarát programra, amit úgy gondoltam, hogy élvezne és ahol találkozhat más nőkkel. Azután imádkoztam érte a telefonon keresztül. Pár nap múlva újra kerestem. Ahogy letettem a telefont aznap, erre a gondolatra jutottam:

Nem az én feladatom eldönteni, mi nehéz. Nekem csak szeretnem kell az embereket az ő nehéz helyzeteikben.

Ahogyan a Római levél 15. részének 5. verse is mondja ,,kölcsönös egyetértés'' legyen egymás iránt, úgy ahogyan Krisztus kéri tőlünk.-egy kegyelem, szeretet és megértés. A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint. (Róma 15:5) 

Szóval hogyan állhatok úgy az emberekhez, mint ahogyan Jézus tette? A kulcs az, hogy kérdezzük meg Istent. Bízhatunk Istenben, hogy Ő gondoskodik, mert Ő hűséges.

Nem számít, min megyünk keresztül, a jelen helyzetünk lehet nagyon nehéz- különböző formában nehéz. Amit én könnyűnek tekinthetek-például az egyetemista korú lányunk hazajön az iskolából, hogy velünk lakjon, amíg tart a pandémia-lehet nagyon nehéz helyzet egy egyedülálló anyának, aki nem tud elmenni dolgozni és segítség nélkül kell eltartani a gyermekét.
Ez nehéz, de nem ragadhatunk bele a nehézségekbe. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak a nehézségre fókuszáljunk. Viszont bátoríthatunk és szerethetünk másokat a nehézségeikben-és valójában pontosan erre lettünk elhívva.

Mennyei Atyám, kérlek nyisd meg a szememet, azokra a kihívásokra, amelyekkel a körülöttem élőknek meg kell küzdeniük. Adj nekem krisztusi szeretetet feléjük és vágyat, hogy jól szeressem őket. Jézus nevében, Ámen.

         

(forrás:proverbs31.org/read/devotions/fullpost/2021/09/09/who-decides-what-is-hard
Tracy Dougherty-Who decides What Is Hard?
fotó:pinterst.com)