Vasárnapi vacsora és a megújulás Istene

Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. (Ézsaiás 43:19)

Lehet, hogy másoknak ez csak egy szokványos vasárnap esti telefonbeszélgetésnek tűnt az apámmal – számomra azonban igazi csoda volt.

Leginkább arról a halról beszélgettünk, amit vacsorára főzött. Mivel tudtam, hogy a főzés az ő szeretetnyelve, megkérdeztem, hogyan készítette el.

Büszkén, erős haiti akcentussal válaszolt: „Egy kis fokhagyma, vaj, citrom, só, bors és paprika.”

Még beszélgettünk egy keveset, aztán elköszöntünk. Letettem a telefonomat a konyhaszigetre, és elgondolkodtam azon, milyen sok mindent tett Isten a kapcsolatunkban.

A szüleim elváltak, amikor hároméves voltam, és apám életem nagy részében alkoholproblémákkal küzdött. Sokáig nehezteltem rá, amiért hiányzott az életemből. A szívem megkeményedett.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd vasárnapi vacsoráról fogok csevegni az apámmal. De ebben a pillanatban világossá vált számomra: Isten új dolgot cselekedett – nemcsak kettőnk kapcsolatában, hanem külön-külön is az életünkben.

Isten természete, hogy újat kezd. Ezt olvassuk Ézsaiás 43:19-ben:
„Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.”

Ez a vers akkor íródott, amikor Izrael népe idegen isteneket imádott, és elfordult az igaz Istentől. Ezért 70 évre Babilonba kerültek száműzetésbe. Mégis, ebben az ígéretben Isten azt mondja nekik: ne a büntetésetekre vagy a dicső múltra figyeljetek – valami egészen újat készülök tenni.

Mi már tudjuk, hogy ennek az „új dolognak” a végső beteljesedése a Megváltó eljövetele volt – egy szűztől született Király (Ézsaiás 7:14), akinek egyetlen célja az volt, hogy saját halála árán megmentse népét (Ézsaiás 53). Keresztelő János úgy nevezte Őt: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűneit” (János 1:29).

Az izraeliták nem egy keresztre feszített Megváltóra számítottak – ahogyan én sem hittem, hogy az Élő Víz folyói egyszer majd megöntözik és átalakítják a szívem száraz sivatagát. Az „új” szó a héberben chadash – ami nemcsak azt jelenti, hogy valami új, hanem azt is: „megújult, helyreállított”. Pontosan ezt tette Isten az apámmal és velem.

Megtanultam megbocsátani, és elhatároztam, hogy elfogadom őt olyannak, amilyen – nem olyannak, amilyennek én szeretném. Isten kegyelméből apám elfordult az alkoholtól, és megtanult Istenbe kapaszkodni. A kapcsolatunk gyökeresen megváltozott – ez csakis Isten műve lehetett. És tudom, hogy Isten ma is munkálkodik, új dolgokat hozva elő mindkettőnk életének „pusztaságából”.

Még ha lehetetlennek is tűnik – Isten akkor is a megújulás Isten.

Mennyei Atyám, kérlek, adj hitet, hogy elhiggyem: Te a legkietlenebb pusztaságaimban is képes vagy új életet fakasztani. Jézus nevében, Ámen.

(forrás:https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2025/06/13/sunday-dinner-and-the-god-of-new-things

fotó:pinterest.com)