Költözz a fényre, mirtusz
„Ciprusfenyő sarjad a tövisbokor helyett, és a bogáncs helyett mirtusz fakad. Az Úr dicsőségére következik ez be mind, eltörölhetetlen örök jelül.” Iz 55,13
Nem értettem, miért nem virít úgy a kínai selyemmirtuszom, ahogyan szeretném.
Mikor a nyárvégi forró, iskolakezdési napokon suliba vittem a gyerekeket, pompázatos selyemmirtuszokban gyönyörködhettem a környéken, melyek meg voltak rakva rózsaszín, mélylila vagy hófehér virágok tömegével. Az én bokraim szépsége messze elmaradt mögöttük.
Egy barátnőm azt mondta, a selyemmirtuszoknak erős metszésre van szükségük télen. Amint beállt a hideg, elő a metszőollóval, s alaposan megnyírtam őket. Jött a nyár – ment a nyár: virág sehol.
Végül szakemberhez fordultam, elhívtam egy kertészt. Ő közölte, hogy a kínai selyemmirtusznak sok napfényre van szüksége, úgyhogy teljesen mindegy, mit csinálok velük, az udvarom hűvös, árnyékos oldalán nem fognak virágozni. Választhattam: elfogadom a virágtalan nyarakat, vagy átültetem a bokrokat máshova. Az utóbbit választottam.
Néha olyan az élet, mint a selyemmirtusz. Egyszerűen nem tudunk virágozni. Megfogadjuk a jóbarátok tanácsait. Valami hobbira van szükséged. Állást kell váltanod. Keress magadnak egy társat. Változtass az életmódodon. Pedig gyakran csak több Fényre van szükségünk. A Kertész azt tanácsolja, lépj ki a Fényre, és megszépülsz. (Játék az egyformán hangzó angol sunlight (napfény) és Sonlight (Fiúfény) szavakkal.)
Izajás 55,13 szerint a bogáncs helyén mirtusz nő majd. Vannak bogáncsmezők az életedben, amiket mirtuszültetvényekre kéne felcserélni? „Bőséges életed” van Krisztusban? Esetleg valami árnyékot vet az életedre, és eltakarja a Fényt? Ha igen, ideje kiköltözni a Fényre.
Kimenni a Fényre néha ugyanolyan bonyolult és nehéz feladat, mint egy fa átültetése. Változtatást, néha drámai változtatást igényel. Szokások, függőségek elhagyását, barátságok átalakítását, lemondást álmokról, vagy eddig ijesztőnek tűnő lehetőségek felvállalását. A Fény felszívásához a Fény forrásával eltöltött időre van szükség: rendszeres napi imádkozás, bibliaolvasás kell hozzá.
Ne félj a változástól, kedves barátnőm. A zsoltáros szerint fájdalmat hoz az éjjel, de örömöt a nappal. A virágbaborulás elmeséli majd, mekkora életerő fakad a Fényben, a Fiúban való életből.
Erős Jézus, Rád van ma szükségem. Az Erős Jézusra. Látom az árnyat az életemen, és félek, hogy teljesen eluralkodik rajtam. Azt ígérted, hogy benned, veled minden lehetséges. Mutasd meg, Jézus, hova költözzem át, hogy a Te fényedbe helyezkedjem. Adj fegyelmet, hogy kitartóan tanulmányozzam szavaidat, melyek megújítják életemet. Segíts, hogy a benned lévő élet szépségét tükrözzem a többiek számára. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.08.18., Lynn Cowell
www.proverbs31.org
fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest
Megjegyzések
Megjegyzés küldése