Ha nem tudod, tartozol-e valahová




„A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.” Róm 8,16


Suzie Eller

Örökre beleégett a szívembe az a perc, mikor megtudtuk, hogy csodálatos ajándék érkezik a családunkba. Lányom és vejem nemsokára megkapja azt, amire három éve vágyik.
Sosem felejtjük el a napot, mikor értesítést kaptak, hogy egy anyaotthonban élő anyuka őket választotta születendő gyermeke nevelőszüleinek. Szélvészként repültünk hozzájuk, hogy mielőbb kialakítsuk a babaszobát, megvegyük a szükséges holmikat egy újszülött fogadásához.
Öt nappal később egy tökéletes kisfiú született, és Josh és Melinda hazahozhatta a régóta áhított, gyönyörű csodát.
Átélve az örökbefogadás folyamatát velük, még közelebb került szívemhez a Róm 8,15:


„Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!”


Eredetileg nem tudtuk a gyermek nevét, sem azt, hogy hogy fog kinézni, még az etnikai hovatartozását sem. Nem tudtuk, milyen korú lesz, még azt sem, hogy cuki legényke lesz, vagy egy édes kicsi leány. Azt tudtuk, hogy szeretjük már jóval azelőtt, hogy lányom és vejem a karjában tarthatja őt.
Most, hogy valósággá vált ez a kis kincs a családunkban, az újdonsült szülők pelenkáznak és reggelente kialvatlanul ébrednek. Nem könnyű, de minden percnyi áldozat megéri.
Legyenek bármennyire kimerülve, a kicsi Luke-ot ugyanúgy akarják. Ugyanúgy értékelik. Ugyanúgy szeretik. Ugyanúgy csodának tartják.
Néha, mikor Istenre nézünk, eltöprenghetünk, mennyi gondot okozunk Neki. Hisz még dolgoznia kell rajtunk. Hányszor van az, hogy nincs időnk Rá, nyűgnek érezzük a Vele töltött időt. Vagy megfogadjuk, hogy figyelni fogunk lelki fejlődésünkre, a következő percben meg elveszítjük önuralmunkat a gyerekünkkel vagy a férjünkkel szemben. Miért szeretne Isten, mikor mindig mindent elrontunk?

A válasz a Róm 8,16-ban van:
„A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.”


Talán úgy érzed, hogy Isten nem szerethet téged. Ne félj, ez nem történhet meg, mert fogadott gyermeke vagy. Isten ugyanúgy szeret téged, mint Josh és Melissa Luke-ot, csak isteni mértékben.
A Róm 8, 14-16 biztosít róla, hogy Isten szeretete irántad visszavonhatatlan. Alá van írva, le van pecsételve, hogy hivatalosan az Ő gyermeke vagy. Kérd ma fogadott gyermekként a Szentlelket, emlékeztessen újra, Kihez tartozol, és hogy Ő mennyire szeret téged!


Uram, Te vagy az én Abba-Atyám! 
Félreteszek minden félelmet, s 
bizalmamat megerősítem Benned. 
Hozzád megyek, és te magadhoz ölelsz.
Köszönöm, hogy örökbe fogadtál.
Segíts, hogy megpihenjek istengyermekségem tudatában. 
Ámen.








Suzie Eller: When You’re Not Sure You Belong
Encouragement for today, 2013.10.28.
www.proverbs31.org
Fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com
Kép: pinterest.com























Megjegyzések