Tárd kéréseidet Isten elé



"Ezékiás átvette a követektől az asszír király levelét, és elolvasta. Majd fogta a levelet, és fölment az Örökkévaló Templomába. Ott, az Örökkévaló jelenlétében kiterítette a papírtekercset,"
2Királyok 19:14



A Szentírásban Isten arra szólít fel bennünket, hogy imádkozzunk, ugyanakkor élénk történeteket is elénk tár arról, hogyan imádkozzunk akkor, amikor nehéz az élet.

A 2Királyok 19. fejezetében Ezékiás király lesújtó hírt kapott Júda, királysága biztonságáról. Ellenségeinek levele Júda pusztulására vonatkozó terveket tartalmazott, és ez a hír akár teljesen megbéníthatta volna a félelemtől. Ezékiás azonban fogta a népe pusztulására vonatkozó tervet, Isten elé terítette, majd imádkozott.

"Ezékiás átvette a követektől az asszír király levelét, és elolvasta. Majd fogta a levelet, és fölment az Örökkévaló Templomába. Ott, az Örökkévaló jelenlétében kiterítette a papírtekercset, és így könyörgött hozzá..." 2Királyok 19:14-15


Volt már olyan, hogy te is Isten elé tártad a kérésedet, ahogyan Ezékiás tette?

Ő nem próbált kétségbeesetten saját maga valamilyen tervet kidolgozni, ahogyan mi gyakran tesszük a félelem vagy a fájdalom szorongató pillanataiban. Ehelyett Ezékiás alázatosan Isten elé tárta félelmének forrását, és Isten szuverén hatalmába vetett bizalommal imádkozott, bízva abban, hogy Ő azt fogja tenni, ami a legjobb (2Királyok 19,15).

Isten pedig válaszolt: megvédte Júdát, és elpusztította az asszír hadsereget (2Királyok 19,20–37).

Júda eljövendő, örök Királya, Jézus, nemcsak azért halt meg, hogy megbékítsen bennünket Istennel, hanem szabad utat is biztosított számunkra az Atyához, hogy bármikor és bármiről imádkozhassunk hozzá (Zsidók 10,19).

Nemrég egy különösen fájdalmas éjszakán eszembe jutott Ezékiás imádsága, és én is az ő példáját követtem. Elmondtam Istennek a kérésemet, mert Krisztusban tudom, hogy az Úr meghallgatja az imáimat.

A naplómba leírtam a félelemmel teli gondolataimat, miközben összeszorított fogakkal próbáltam elviselni a gerincemben és a csípőmben érzett fájdalmat. Egyszerűen csak azt kértem az Úrtól, hogy segítsen nekem. Az éjszaka közepén Ő volt az egyetlen, aki láthatta a szenvedésemet.

A fájdalmam nem múlt el, de miközben imádkoztam, tudtam, hogy az Úr velem van.

Isten meghallotta Ezékiás imáját, és Jézus áldozata miatt nekünk is bizonyosságunk lehet afelől, hogy Ő meghallgatja az imáinkat. Amikor szenvedésünket Isten elé visszük, azzal rábízzuk a fájdalmunkat, és elismerjük, hogy neki hatalma van arra, hogy mindent a javunkra fordítson.

Uram, köszönjük, hogy meghallgatod az imáinkat. Segíts nekünk, hogy minden alkalommal Hozzád fordítsuk a szívünket imádságban, amikor fájdalmat, gyászt, veszteséget vagy kísértést élünk át. Hadd emlékezzünk arra, hogy meghallgatsz minket, és hogy a javunkat akarod. Jézus nevében kérünk. Ámen.

 

 


 

 

 

 

Forrás:

 

Daily Devotions
Make Your Requests Known to God
August 10, 2026

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2026/08/10/make-your-requests-known-to-god 

Fotó: canva.com 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések