Amikor Isten jósága nem érződik jónak

 „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”(Róma 8:38–39, RÚF 2014)

Lehetek őszinte? Nem mindig tudok megbékélni azzal a bizonytalansággal, amit Isten megenged.

És nem csupán azzal küzdök, hogy mit enged meg, hanem azzal is, hogy mennyit. Az időzítésével. Az útjaival. Azzal a végtelennek tűnő türelemmel, amellyel hagyja, hogy valami tovább tartson, miközben én úgy érzem, azonnali beavatkozásra lenne szükség. Néha úgy tűnik, határtalan kitartással hallgatja a könnyeimet olyan dolgok miatt, amelyeket – az én szememben – bármikor megállíthatna, megváltoztathatna, újragondolhatna vagy egyszerűen eltörölhetne. És ezt őszintén szólva nem értem.

Amikor Isten jósága nem érződik jónak, nem tűnik jónak, és nem is látszik annak, könnyen összezavarodom. Olykor még az a fájdalmas érzés is felbukkan bennem, mintha cserbenhagyott volna. Ismerős ez az érzés?

Ha ma leülhetnék Istennel beszélgetni, pontosan erről szeretnék vele beszélni. Arról, milyen érzés átélni a hallgatását. Arról, mennyire összezavar, amikor nem oldja meg a problémákat. Arról, milyen nehéz újra és újra elfogadni az Ő „kifürkészhetetlen útjait”, amikor semmi sem tűnik érthetőnek, és egyik nehézség követi a másikat, anélkül hogy a végük belátható lenne.

Talán merész gondolat, de őszinte: néha nem Isten titkait akarom. A szeretetét szeretném érezni. A hatalmát látni. A bizonyosságot, hogy minden úgy fog történni, ahogyan azért imádkoztam. Túl gyakran ütközik össze az Ő titokzatossága az én vágyammal a megnyugtató válaszok iránt, és ilyenkor a hitem meglepően törékenynek érződik az élet könyörtelen kihívásai között.

Nemrég azonban Isten arra hívta fel a figyelmemet, hogy más szemmel nézzek a „könyörtelen” szóra.

Mi történne, ha minden nehézséget, amellyel szembenézek, Jézus rendíthetetlen szeretetének emlékeztetőjeként kezdenék látni? Annak a szeretetnek a jeleként, amelyet Isten János 3:16-ban kijelentett.

Az Ő szeretete ott van minden stresszem, szorongásom, félelmem és minden álmatlan éjszakát okozó kérdésem felett. Ott van a káoszban, a fájdalomban, minden összetört reményben. Minden alkalommal, amikor vissza akarom venni az irányítást. Minden ösztönös próbálkozásomban, hogy kézben tartsak olyasmit, ami valójában nem az én feladatom. Minden részletben. Minden élethelyzetben. Minden bizonytalanságban. Minden félreértésben. Minden igaz gondolatomban – és minden hazugságban is, amelyet valaha elhittem.

Jézus szeretete rendíthetetlen. Soha nem engedi el a kezünket. Soha nem mond le rólunk. Semmi nem kerüli el a figyelmét, és egyetlen könnycseppünk sem marad észrevétlen előtte. Fáradhatatlanul munkálkodik a békességen, a helyreállításon, az irgalmon, az igazságosságon, a kegyelmen és a reménységen – mindig a javunkat keresve.

Ugyanilyen kitartóan vezet, oltalmaz, szeret bennünket a kételyeink közepette is, miközben belülről formál egyre inkább az Ő akarata szerint.

Ezért kapaszkodhatunk a Róma 8:38–39 ígéretébe:

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem következendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Ő rendíthetetlenül szeret bennünket.

Ennek a szeretetnek része az is, hogy Isten arra hív bennünket: tudatosan nyissuk meg a szívünket, hogy felismerjük és befogadjuk ezt a rendíthetetlen szeretetet. Az ellenség azonban egészen mást akar. Azt szeretné, ha összetörtek, megkeseredettek, túlterheltek, szétszórtak és frusztráltak maradnánk, miközben minden erőnkkel megpróbáljuk megérteni és kijavítani a körülöttünk lévő feszültségeket. Azt akarja, hogy ne vegyük észre mindazt, ami jó, hanem kizárólag arra összpontosítsunk, ami rossz (2Korinthus 11:14–15; 4:4; 2:11).

Az ellenség azt szeretné, hogy a problémáinkat felnagyítsuk, miközben Jézus jelenlétét egyre kisebbnek lássuk. Pedig ahol Jézus jelen van, ott mindig van remény és segítség, és semmi sem akadályozhatja meg az Ő jó tervét.

Az ellenség azt akarja elhitetni velünk, hogy ha az élet nem érződik jónak, akkor Isten sem jó. Jézus ezzel szemben arra hív, hogy abban a bizonyosságban éljünk: velünk van, és soha nem hagy el bennünket. Minden helyzetben munkálkodik a javunkra. És még ha nem is látjuk a teljes képet, ma is felfedezhetjük jóságának apró jeleit.

Imádság

Jézus, megvallom, milyen gyorsan megkérdőjelezem a jóságodat, amikor az élet könyörtelennek tűnik, és félek attól, amit megengedsz. Amikor nem értem az útjaidat és az időzítésedet, segíts emlékeznem arra, hogy szereteted soha nem engedett el. Csendesítsd el az ellenség hazugságait, nyisd meg a szememet, hogy felismerjem jóságod jeleit, és taníts bízni Benned akkor is, amikor nem értelek. Köszönöm, hogy rendíthetetlen a szereteted, kifogyhatatlan a kegyelmed, és soha nem engedsz el. Jézus nevében. Ámen.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2026/08/04/but-gods-goodness-doesnt-feel-good

https://www.pexels.com/hu-hu/foto/termeszet-felhok-to-fa-6381288/