Amikor a gyógyulás nem egyenes út

 Vannak napok, amikor jól vagyok. És vannak napok, amikor valami olyan apróság vált ki belőlem valamit, hogy még én sem értem, miért.

Egy hang. Egy emlék. Egy érzés, amit még szavakba sem tudok önteni. És hirtelen minden újra ott van.

A súly. A fájdalom. A küzdelem, hogy újra egyensúlyba hozzam magam. Néha ez egyszerűen iszonyúan kimerítő.

A traumából való gyógyulásnak nincs meghatározott időtartama. Bárcsak lenne. Bárcsak azt mondhatnánk: ennyi ideig tart, és aztán vége. De nem így működik.

Vannak dolgok, amelyek veled maradnak. Olyan módokon bukkannak fel, amikre nem számítasz, olyan pillanatokban, amelyek mindenki más számára jelentéktelennek tűnhetnek, de a testedben és a lelkedben hatalmasnak érződnek.

És szeretném, ha ezt valakitől hallanád, aki valóban érti, milyen ez.

Vannak napok, amikor stabil vagyok, jelen vagyok, és szilárdan állok a helyemen. Más napokon pedig úgy érzem, mintha újra benne lennék az egészben, és megint azon próbálkoznék, hogy visszahozzam magam a jelenbe.

Ez nem azt jelenti, hogy kudarcot vallottál. Azt jelenti, hogy valami valóban nehéz dolgon mentél keresztül.

Azt hiszem, ebben sokkal gyengédebbnek kellene lennünk önmagunkkal. Mert a világ olyan gyorsan mond véleményt anélkül, hogy valóban értené, min mész keresztül.

„Csak több hitednek kellene lennie.”

„Ezen már túl kellene lenned.”

„Talán többet kellene imádkoznod.”

De aki mély traumát hordoz magában, az tudja, hogy ez nem így működik. Isten pedig tudja, mennyire próbálkoztunk már… és mindeközben Ő tartja a szívünket.

Mert vannak napok, amikor már az is erőfeszítés, hogy egyszerűen csak felkelj és jelen legyél.

Erő kell ahhoz, hogy szembenézz a világgal.
Erő kell ahhoz, hogy kikelj az ágyból.
Erő kell ahhoz, hogy továbbmenj, amikor hangosak a gondolataid, és elfáradt a szíved.

Ez nem gyengeség. Ez bátorság.

És Isten mindezt látja.

Látja azokat a napokat, amikor jól vagy, és azokat is, amikor nem. Látja a pillanatokat, amikor sikerül egyben tartanod magad, és azokat is, amikor belül úgy érzed, darabokra hullasz.

Ő nem távolodik el tőled ezekben a pillanatokban. Közelebb lép.

Nem vagy túl sok Neki.
Nem vagy túl megtört Neki.
Átéltél dolgokat. Olyan dolgokat, amelyek nyomot hagytak benned.

És nem volt egyetlen pillanat sem az életedben, amit Ő ne látott volna.

Sem a fájdalmadban.
Sem a zavarodottságodban.
Sem azokban a csendes küzdelmekben sem, amelyekről senki más nem tud.

Ő tart téged. Pont itt, mindennek a közepén.

Ha ma nehéznek érzed az életet, állj meg egy pillanatra, és lélegezz.

Még itt vagy.
Még mindig küzdesz.
És ez sokkal többet jelent, mint gondolnád.

Forrás: Little Sparrow Loved