Ez csak egy hír, vagy az igazság?

„aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor.”
‭‭Zsoltárok‬ ‭146‬:‭6‬ ‭


A hír és az igazság nem mindig ugyanaz.

Ezt néhány évvel ezelőtt, egy nehéz egészségügyi helyzeten keresztül tanultam meg. Az egész egy mondattal kezdődött, amit soha nem gondoltam volna, hogy valaha is hallani fogok az orvosomtól.

„Lysa, nagyon sajnálom. Rákos.”

Abban a pillanatban mintha minden elcsendesedett volna körülöttem. Minden lelassult. Hallottam, hogy az orvos beszél hozzám, de képtelen voltam felfogni, mit mond. Éreztem, hogy szeretnék megszólalni, de egyszerűen nem jött ki hang a torkomon. Tudtam, hogy sírnom kellene, de még a könnyeim sem jöttek.

Teljes szívemből hiszem, hogy Isten jelen van az életemben. De abban a pillanatban távolinak és titokzatosnak éreztem Őt. Teljesen lesokkolt a hír. Aztán egy pillanatra úgy éreztem, rendben leszek. Majd újra rám tört az egész.

Próbáltam erős maradni. Aztán arra gondoltam, hogy talán az sem baj, ha egyszerűen összeomlok.

Amikor az ember olyan vizsgálati eredményt kap, ami teljesen váratlanul éri, és fogalma sincs, mit hoz a jövő, az nagyon ijesztő. Kénytelen voltam szembenézni azzal a kemény valósággal, hogy ezt most nem tudom megjavítani, megváltoztatni vagy irányítani.

Néhány nappal később Isten eszembe juttatott egy e-mailt, amit egy kedves barátnőm, Shaunti írt nekem évekkel korábban, egy másik nehéz időszakomban. Ezt írta:

„Lysa, ez egy hír. Nem ez az igazság.”

Hűha.

Az orvos egy valós, őszinte hírt közölt velem. Olyat, ami vizsgálati eredményeken és orvosi tényeken alapult. De van egy igazság, ami ennél sokkal nagyobb.

Ami számunkra lehetetlennek tűnik, az egy határtalan Isten számára nem lehetetlen.

Az igazság akkor teljes, amikor Istent is beleszámítjuk.

Ezért azóta egy kicsit másképp tekintek arra a szóra, hogy „lehetetlen”.

Az angol impossible szóban benne van az I’m possible – vagyis: „Én lehetséges vagyok.” És amikor erre gondolok, eszembe jut, hogy Isten a nagy „VAGYOK”. Ő az, aki akkor is képes utat készíteni, amikor én már egyetlen utat sem látok.

Ezért az, ami számomra lehetetlennek tűnik, Vele még mindig lehetőséget rejt.

Talán neked is van most valami az életedben, ami lehetetlennek tűnik.

Lehet, hogy éppen most kaptál egy rossz hírt. Egy olyan helyzetről hallottál, amelyről azt gondolod, nincs rá megoldás – legyen szó pénzügyekről, a munkádról, a gyermekedről, egy barátodról vagy éppen az egészségedről.

Talán úgy érzed, kicsúszik a kezedből az irányítás, és legszívesebben mindent megtennél azért, hogy más legyen a végeredmény. Talán azt kérdezed Istentől: „Miért engedted, hogy ez megtörténjen?”

Hidd el, értem.

Bármi is legyen az a hír, amit most kaptál – vagy amitől éppen rettegsz, hogy megkapod –, azt kívánom, bárcsak te is emlékeznél erre:

Ez csak a hír.

És ez az igazság, amit Isten mond:

„Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”
‭‭János‬ ‭14‬:‭6‬ ‭

Isten mindig hűséges.

„aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor.”
‭‭Zsoltárok‬ ‭146‬:‭6‬ ‭

Isten veled van.

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.”
‭‭Ézsaiás‬ ‭41‬:‭10‬ ‭

Isten tart téged.
„De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet.”
‭‭Zsoltárok‬ ‭73‬:‭23‬ ‭

Isten a menedéked.

„Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével.”
‭‭Zsoltárok‬ ‭32‬:‭7‬ ‭

Az egyik legnagyobb vigasztalást számomra az jelentette mindazon keresztül, amin átmentem, hogy tudtam: Isten valahogyan jót fog kihozni ebből is.

Ő lesz az én „lehetőségem” akkor is, amikor minden teljesen lehetetlennek tűnik.

Persze nekem is vannak olyan napjaim, amikor kevésbé érzem magam erősnek hitben. Amikor úgy érzem, mindjárt szétesek. Amikor sírok. Amikor kételkedem. Amikor nehéz elhinnem, hogy Isten valóban jót tud kihozni abból, ami most elképzelhetetlenül nehéz.

De Ő meg fogja tenni.

Nem úgy válaszolta meg az imáimat a diagnózisom idején, ahogyan én szerettem volna. Igen, végig kellett mennem egy nehéz harcon.

De ma rákmentes vagyok.

Nem tudom, mit tartogat a jövő. De azt tudom, mennyire hálás vagyok a nagy VAGYOKNAK. Annak az Istennek, aki megígérte, hogy vezet az igazságában és megtanít az Ő útjaira. (Zsoltárok 25:5)

Szeretlek, kedves barátnőm. És ma érted is imádkozom.

Azért imádkozom, hogy amikor a „lehetetlen” szó újra és újra felbukkan az életedben, és megpróbálja ellopni a reményedet, jusson eszedbe:

Nem ez az egész történet. Ez csak a hír.

És kapaszkodj abba, aki a lehetetlent is lehetségessé tudja tenni.

Drága Istenem! Te vagy a VAGYOK, az én reményem és lehetőségem. Te vagy az Út, az Igazság és az Élet, és Te mindig hűséges maradsz. Köszönöm, hogy soha nem hagysz egyedül, hogy tartasz engem, és hogy Te vagy a menedékem. Segíts, hogy ezekbe az igazságokba kapaszkodjak akkor is, amikor az előttem álló hírek lehetetlennek tűnnek. Jézus nevében, ámen.








Forrás:

Daily devotions
Is This News or Truth?
By Lysa TerKeurst
AUGUST 27, 2026

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések