Kegyelem, amely felvillanyoz

 "Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim, akkor olyan balga és tudatlan volnék előtted, mint az oktalan állat. De én mindig veled vagyok, te fogod jobb kezemet." 73. Zsoltár, 21-23

 

Az irigység és önsajnálat ellenszere az alázat. A zsoltáros először azt ismerte föl, hogy a bűn tönkreteszi őt, aztán hogy másokat is tönkretesz. Végül pedig azt látja meg, hogy ő éppen olyan gőgös Istennel szemben, mint azok, akiket ő annyira megvet. Van bennünk valami vad és ösztönös önfejűség, amely olyan meggondolatlan és embertelen, mint egy vadállat. Ágoston fölidéz egy esetet, amikor csak azért lopott el néhány körtét, mert az tilos volt. Mélyen a szívünkben valami azt sziszegi: "Senki ne mondja meg nekem, mit tegyek!" Csak akkor ragyoghatott föl számára a kegyelem dicsőséges világa - a "de"-, amikor ezt a benne lakó sötétséget beismerte. Isten soha nem hagyta el őt. Csak ha fölismerjük a bűnünk mélységét, akkor tud bennünket fölvillanyozni a kegyelem csodája.

 

Uram, minél nagyobb a sötétség, annál fényesebben ragyognak a csillagok. Minél inkább képes vagyok bevallani a bűnömet, annál kevésbé tartom elvontnak, annál valóságosabbá válik számomra a te kegyelmed. Csak így alázhat meg és emelhet föl engem a te kegyelmed, csak így tisztíthat meg és formálhat. Tedd kegyelmedet csodálatossá a szívem számára. Ámen. 

 

 szöveg: Tim Keller - Jézus énekei, a Zsoltárok

fotó: pexels.com