A remény elhalasztva, de nem megtagadva
"A hosszú várakozás beteggé teszi a szívet, de a beteljesült kívánság az élet fája."
Példabeszédek 13:12
Hányszor élt már benned remény, ami a végén meghiúsult? Az egyik percben még magasan szárnyalsz, a következőben pedig minden a feje tetejére áll.
Én is így éreztem magam a baleset után, amely tinédzserkoromban lebénított. Eleinte reménykedtem abban, hogy felépülök, imádkoztam a csodálatos gyógyulásért. De több száz ima, olajjal való megkenés, bűnvallás, és a gyülekezeti gyógyító istentiszteletek sokaságának látogatása után úgy éreztem, egyértelmű, hogy soha nem fogok felállni a kerekesszékemből. Reményeim elvesztek; összetört a szívem.
A Példabeszédek 13:12 azonban nem azt mondja, hogy a megtagadott remény megbetegíti a szívet - azt mondja, hogy "a hosszú várakozás beteggé teszi a szívet, de a beteljesült kívánság az élet fája."
Isten nem elutasítja a bennem élő reményt azzal kapcsolatban, hogy újra járni fogok. Csak elhalasztotta.
Egy napon reményeim a mennyben teljesülnek majd. Addig is Istennek sokkal dicsőségesebb terve van annál, hogy járni tudó lábakat adjon nekem. Jézus vérrel megvásárolt tanítványaként bízom abban, hogy az Ő akarata számomra a végtag bénulásomban is "jó, neki tetsző és tökéletes" (Róma 12:2).
Ha azonban nem tudod a nehéz megpróbáltatásokat Isten jó és tökéletes akaratának részeként látni, megértem. Tudom, milyen érzés, amikor úgy érzed, hogy Isten messze van tőled.
A balesetem utáni első napokban minden, amit a Bibliában olvastam, közhelynek tűnt. Aztán belebotlottam az Ézsaiás 50:10b-be: "Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére!". Ez tökéletesen leírt engem: sötétben, egyetlen fénysugár nélkül. Ez az igevers nem adott nekem örömet, de reményt igen.
Annyira jó érzés volt, ahogy a remény megrezdült a szívemben, hogy cselekednem kellett. Ezt a reményteli nyomot követtem a Róma 15:13-ig: "A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben...".
Azt gondoltam, oké, tisztázzuk ezt. Ha bízom benne, Isten be fog tölteni teljesen - nem részlegesen, hanem teljesen - örömmel és békességgel? És akkor a remény kiárad?
Szinte túl jól hangzott, hogy igaz legyen. De ismét cselekednem kellett. Így hát, amennyire csak tudtam, elkezdtem az életemet Isten Igéjére alapozni. Ezerszer visszatértem az Ézsaiás 50:10-re. Az Isten nevébe vetett bizalmam egyre nőtt. Nőtt az Isten céljaiba vetett reményem. És nőtt az Isten jóságába vetett hitem.
És ez a lényeg. Erről szól az egész. A "hit" addig csak egy szó - egy díszes, vallásos szó -, amíg munkába nem állítják és fel nem élesztik. Amíg nem kerül ki az élet munkájából egy kis szent réteggel bevonva. A hit távolról sem éteri, hanem "a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." (Zsidók 11:1).
A Krisztusba vetett hitnek van tartalma; más szóval, a hitem sziklaszilárd bizonyíték Jézus Krisztus erejére. A hitem olyan dolgok bizonyítéka is, amelyeket nem látok, mégis az életemet teszem fel rájuk.
Isten tudja, hogy egyelőre a kerekesszékem az optimális helyzet a Jézus Krisztusban való legfőbb boldogságomhoz. És én egyetértek. A végső gyógyulásom egy ideig talán elmarad, de örömmel várom Isten kifogástalan időzítését. Nemcsak örülök a várakozásnak, hanem hálás vagyok, hogy a nehézségeimen keresztül jobban megismerhetem Jézust. Ő megéri a várakozást.
Ha tehát az élet most elviselhetetlenül nehéznek tűnik, ne feledjétek, hogy Isten legjobb ajándékainak némelyikét a sötétségben kell kicsomagolni. Bízz Istenben, amikor minden reménytelennek tűnik, és Ő bátorrá és szilárddá teszi a lelkedet. Higgy abban, hogy Ő valami jóra készül - olyan jóra, amely az egész örökkévalóságig tart.
Én is így éreztem magam a baleset után, amely tinédzserkoromban lebénított. Eleinte reménykedtem abban, hogy felépülök, imádkoztam a csodálatos gyógyulásért. De több száz ima, olajjal való megkenés, bűnvallás, és a gyülekezeti gyógyító istentiszteletek sokaságának látogatása után úgy éreztem, egyértelmű, hogy soha nem fogok felállni a kerekesszékemből. Reményeim elvesztek; összetört a szívem.
A Példabeszédek 13:12 azonban nem azt mondja, hogy a megtagadott remény megbetegíti a szívet - azt mondja, hogy "a hosszú várakozás beteggé teszi a szívet, de a beteljesült kívánság az élet fája."
Isten nem elutasítja a bennem élő reményt azzal kapcsolatban, hogy újra járni fogok. Csak elhalasztotta.
Egy napon reményeim a mennyben teljesülnek majd. Addig is Istennek sokkal dicsőségesebb terve van annál, hogy járni tudó lábakat adjon nekem. Jézus vérrel megvásárolt tanítványaként bízom abban, hogy az Ő akarata számomra a végtag bénulásomban is "jó, neki tetsző és tökéletes" (Róma 12:2).
Ha azonban nem tudod a nehéz megpróbáltatásokat Isten jó és tökéletes akaratának részeként látni, megértem. Tudom, milyen érzés, amikor úgy érzed, hogy Isten messze van tőled.
A balesetem utáni első napokban minden, amit a Bibliában olvastam, közhelynek tűnt. Aztán belebotlottam az Ézsaiás 50:10b-be: "Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére!". Ez tökéletesen leírt engem: sötétben, egyetlen fénysugár nélkül. Ez az igevers nem adott nekem örömet, de reményt igen.
Annyira jó érzés volt, ahogy a remény megrezdült a szívemben, hogy cselekednem kellett. Ezt a reményteli nyomot követtem a Róma 15:13-ig: "A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben...".
Azt gondoltam, oké, tisztázzuk ezt. Ha bízom benne, Isten be fog tölteni teljesen - nem részlegesen, hanem teljesen - örömmel és békességgel? És akkor a remény kiárad?
Szinte túl jól hangzott, hogy igaz legyen. De ismét cselekednem kellett. Így hát, amennyire csak tudtam, elkezdtem az életemet Isten Igéjére alapozni. Ezerszer visszatértem az Ézsaiás 50:10-re. Az Isten nevébe vetett bizalmam egyre nőtt. Nőtt az Isten céljaiba vetett reményem. És nőtt az Isten jóságába vetett hitem.
És ez a lényeg. Erről szól az egész. A "hit" addig csak egy szó - egy díszes, vallásos szó -, amíg munkába nem állítják és fel nem élesztik. Amíg nem kerül ki az élet munkájából egy kis szent réteggel bevonva. A hit távolról sem éteri, hanem "a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." (Zsidók 11:1).
A Krisztusba vetett hitnek van tartalma; más szóval, a hitem sziklaszilárd bizonyíték Jézus Krisztus erejére. A hitem olyan dolgok bizonyítéka is, amelyeket nem látok, mégis az életemet teszem fel rájuk.
Isten tudja, hogy egyelőre a kerekesszékem az optimális helyzet a Jézus Krisztusban való legfőbb boldogságomhoz. És én egyetértek. A végső gyógyulásom egy ideig talán elmarad, de örömmel várom Isten kifogástalan időzítését. Nemcsak örülök a várakozásnak, hanem hálás vagyok, hogy a nehézségeimen keresztül jobban megismerhetem Jézust. Ő megéri a várakozást.
Ha tehát az élet most elviselhetetlenül nehéznek tűnik, ne feledjétek, hogy Isten legjobb ajándékainak némelyikét a sötétségben kell kicsomagolni. Bízz Istenben, amikor minden reménytelennek tűnik, és Ő bátorrá és szilárddá teszi a lelkedet. Higgy abban, hogy Ő valami jóra készül - olyan jóra, amely az egész örökkévalóságig tart.
Uram, néha küzdök a reménységgel, hogy egy napon beteljesítsd legmélyebb vágyaimat. Szeretnék mindenekfelett vágyni Rád. Segíts, hogy arra irányítsam a szívemet, amit Te akarsz nekem. Jézus nevében, Ámen.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2023/10/30/hope-deferred-but-not-denied
fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/no-ocean-remeny-szep-5202606/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése