Mást se hallok, csak fújolást

„Minden utadon Őrá figyelj, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet.”

Péld 3,6

Már megint az volt, ami az utóbbi időben annyiszor: magány és csüggedés uralta a lelkemet. Dagonyáztam az önsajnálatban, s esélyem sem volt, hogy elaludjam.
Gyakran éreztem így magam, mikor fáradtan, kimerülten bebújtam az ágyba Dave, a férjem mellé, akinek fogalma sem volt arról, mi zajlik bennem.
Elégedett és boldog lehetnék, szidtam magam. Jámbor férjem van, és három fiam, akik ellátnak tennivalóval. De szeretném, ha a férjem többet segítene, gyakrabban meghallgatna, lelki fejlődésemben vezetne, és általában jobban odafigyelne rám.
Többre, jobbra vágytam. Igen, Uram, többre van tőle szükségem! – gondoltam.
Mindent én csinálok, és senki sem veszi észre, senkit sem érdekel, főleg a férjemet nem. Úgy aludtam el, hogy közben terveket szőttem, hogyan tudnám megváltoztatni Dave-et.
Másnap délelőtt fiatal édesanyáknak tartottunk előadást. Dave lendületesen magyarázni kezdte, mit élhettek át a férjek felnőtté válásukig.
„Amikor férjetek kisfiú volt, valószínű volt egy édesanyja vagy édesapja, vagy egy rokon, aki szurkolt neki, s megdicsérte minden kis teljesítményért: „Ügyes vagy!”. Később volt egy edzője, tanára vagy mentora, aki kiemelte, ha jó volt valamiben, és az az edző vagy tanár a tapsával arra ösztönözte, hogy még jobban teljesítsen.”
Dave teljesen belemelegedett a szónoklatba. Előbb még ott ült mellettem, de aztán annyira fellelkesedett, hogy állva folytatta mondandóját.
Elmesélte, hogy mikor hátvédként játszott az egyetem csapatában, az edzője és a szurkolók harsányan biztatták: „Szép volt, David Wilson!” Mikor ezt mondta, lelkesen tapsolni kezdett. Energiája betöltötte a termet, mindenki ráfigyelt, osztozott az örömében. Aztán tovább magyarázott. Mikor megkérte a kezemet, és én igent mondtam, mintha belekiáltottam volna a nagyvilágba: „Te vagy a legjobb férfi az összes közül!” Mikor ezeket a szavakat harsogta, egyenesen rám nézett, és tekintete azt közölte, én voltam a legjobb szurkolója.
Aztán hirtelen alábbhagyott a lelkesedése.
„Ám hölgyeim, házasságunk egy későbbi szakaszában – mondta szomorúan -, mi férjek hazaérünk egy hosszú, ledolgozott nap után, és mást se hallunk, csak azt, hogy „Pfúj!”.
Megállt bennem az ütő. Mit mond? Hogy állandóan fújolom? Éreztem, hogy fülem tövéig elvörösödöm, miközben újraindult a szívverésem.
Hazafelé védekező módba kapcsoltam. „Szerinted ellendrukkered vagyok? – kérdeztem. – Én nem fújolok, hanem segítek neked!”
„Nem segítségnek érzem” – válaszolt David csendesen.
Nem volt dühös, nem védekezett, és ez zavart, mert mintha feladta volna.
Letörtsége bántott, és elgondolkoztatott: Valóban én fogtam ki a szelet a vitorlájából?
„Lehet, hogy szó szerint nem fújolsz, de állandóan kritizálod, amit mondok vagy teszek. Kijavítod, amit én már megcsináltam, például a gyerekek ruházatát, miután én felöltöztettem őket. Megmondod, mit kellett volna vagy nem kellett volna mondanom családtagoknak, barátoknak. Úgy érzem, semmi sem jó neked, amit csinálok. Nem hallok mást, csak azt, hogy PFÚJJJ!”
Csend borult ránk az autóban. Megdöbbentett, amit hallottam. Fogalmam sem volt róla, hogy így érez.
Hazaérve egyenesen a szobámba mentem, letérdeltem, ahogy szoktam mély beszélgetésekben Istennel. Úgy tűnt, nagyon régen volt már, amikor legutóbb így voltam Előtte.
Imádságaimban többnyire a férjem alulteljesítéséről fecsegtem, aki nem képes észrevenni, mire volna szükségem.
Most viszont, ahogy elöntötte lelkemet a felismerés, úgy éreztem, teljesen le kell borulnom a padlóra.
„Valóban így van, Uram? David legerősebb szurkolójából legnagyobb bírálójává lettem?”
Jézus csöndesen válaszolt: „Igen… Azt hitted, ha Dave-et megváltoztatod, boldog leszel. De Dave nem arra született, hogy téged boldoggá tegyen. Arra csak én vagyok képes.”
Beláttam, hogy Dave-et és a házasságunkat Istennel való kapcsolatom elé helyeztem. És amit első helyre teszünk a fontossági sorrendben, az válik örömünk forrásává.
Dave elragadó fickó, de istenként nem állja meg a helyét!
„Minden utadon Őrá figyelj, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3,6).
Ahogy akkor visszahelyeztem Istent az őt megillető helyre, szeretet és hála töltött el Dave iránt, úgy, mint régen. És ahogy újra szurkolni és biztatni kezdtem, a szemem előtt alakult át egy nagyon kivételes emberré és férjjé.
El nem tudjuk képzelni, mit tud tenni egy emberrel egy kis dicséret és biztatás.
Próbáld ki!

Atyám! Szeretnélek mindig Téged rakni az első helyre. Add, hogy a Te szíveddel szeressem a férjemet. Jézus nevében, Ámen.

Ann Willson: All I Hear Is Boo
Daily Devotion, 2019.02.03.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/02/04/all-i-hear-is-boo

fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/feny-tajkep-napnyugta-ferfi-1415131/

fordítás: eszmelkedesek,blogspot.hu