Amikor Isten többet kér, mint amit adni terveztél

Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint…

Efézus 3:20

Apró ajándékokkal mentem Jézushoz.
Gondosan kimért önátadással.
Udvarias engedelmességgel.
A szívem egy részével, amiről úgy gondoltam, megengedhetem magamnak, hogy elveszítsem.

Úgy mentem Hozzá, mintha alkudozni készülnék.
Neki adom a vasárnap délelőttöket.
Neki adom a jó szokásaimat.
Neki adom a nyilvánvaló bűneimet.
Neki adom a kezelhető fájdalmaimat.
Neki adom a történetem azon részeit, amelyek nem tűnnek túl nagy árnak.

De nem számítottam rá, hogy megérinti az Izsákot az oltáron.
Nem számítottam rá, hogy azt suttogja: „Mindet.”
Nem számítottam rá, hogy elkéri az álmot, amelyet a szívemben ringattam.
A kapcsolatot, amely köré az identitásomat fontam.
A kimenetelt, amelyet ezerszer lejátszottam a gondolataimban.
Az életemnek azt a változatát, amely biztonságosnak tűnt.

Többet kért, mint amennyit terveztem adni.
Rátette az ujját azokra a pontokra, amelyekről reméltem, hogy nem veszi észre.
A keserűségre, amit igazoltam.
Az irányításra, amit más köntösbe bújtattam.
A félelemre, amit bölcsességnek neveztem.
A sebre, amit úgy őriztem, mintha szent lenne.

És amikor azokat is elkérte, leleplezettnek éreztem magam.
Mint egy gyászoló, aki saját elvárásainak romjai között áll.
Mint valaki, aki már így is annyit veszített, és most újra arra kérik, hogy nyissa ki a kezét.

„Uram… nem adtam már eleget?”

Ő soha nem azért kér, hogy kiürítsen, ha nem az a szándéka, hogy betöltsön.
Soha nem bont le úgy, hogy ne tervezne újat.
Soha nem feszít keresztre úgy, hogy ne a feltámadás lenne a célja.

Megkönnyebbülést kértem Tőle.
Ő átalakulást kínált.
Azt kértem, javítsa meg, ami fáj.
Ő felajánlotta, hogy újjáformálja azt, aki vagyok.
Békéért mentem.
Ő önátadást kért.

És ebben a cserében valami összetört bennem – nem pusztulásban,
hanem szabadulásban.

Mert az igazság az, hogy olyan dolgokat szorongattam, amelyek túl kicsik voltak az elhívásomhoz.
Túl törékenyek ahhoz a dicsőséghez, amit rajtam keresztül akart megmutatni.
Túl ideiglenesek ahhoz az örökkévalósághoz képest, amelyet a történetem fölé írt.

Féltem, hogy ha kér, kevesebb marad nálam.
De Isten nem elvevő.
Ő megsokszorozó.

Elkéri a kenyereidet és halaidat,
de ezreket lakat jól abból, amit átadsz.
Elkéri a vizeskorsóidat,
de borrá tölti meg őket.
Azt kéri, lépj be a folyóba,
de az meghasad az engedelmes lábak előtt.

Neki adtam a terveimet.
Ő célt adott.
Neki adtam az irányítást.
Ő olyan békét adott, amely nem az eredményektől függ.
Neki adtam a hamvaimat.
Ő hervadhatatlan szépséget adott.
Neki adtam a kicsi álmaimat.
Ő olyan ígéreteket kezdett suttogni, amelyek túl nagyok a képzeletem számára.

Most már értem: amikor Jézushoz mész,
lehet, hogy sokkal többet kér, mint amennyit adni terveztél -
de amit cserébe ad, az nem egyszerűen hozzáadás.

Az bőség.
Örökség.
Ő Maga.

És Benne végtelenül több van,
mint amit valaha kérni
vagy elképzelni mertem.

Ha többet kér,
odaadom.
Mert valahányszor letettem valamit a lábai elé,
mindig valami örökkévalóval a kezemben keltem fel.

Sarah Trent

Uram Jézus,

Gyakran kimért szívvel jövök Hozzád. Azt adom, amit biztonságosnak érzek, amit nem túl fájdalmas elengedni.

De Te látod azt is, amit még szorítok. Az álmaimat. A félelmeimet. Az irányítást, amelyhez ragaszkodom.

Adj bátorságot, hogy ne alkudozni jöjjek Hozzád, hanem teljesen átadni magam.
Taníts bízni Benned akkor is, amikor többet kérsz, mint amennyit terveztem adni.

Hiszem, hogy Te nem kiüríteni akarsz, hanem betölteni. Nem megfosztani, hanem megsokszorozni.
Nem elvenni, hanem örökkévalót adni.

Ma újra leteszem mindazt a lábaid elé, amit eddig féltem átadni.

És bízom abban, hogy amit Tőled kapok, több lesz, mint amit valaha kérni mertem.

Ámen.