Zűrös történeteink megosztásának ereje

„…nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az ÚR dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghez vitt.”

Zsoltárok 78:4

"Mesélj nekünk, Anyu!" Gyermekeim az ágyon ugráltak, és ragyogó arcuk tükrözte daloló hangjukat.
"Melyiket?" Kérdeztem, és képtelen voltam elrejteni az ajkaimra húzódó mosolyt.
Ami ezután következett, az a kérések összevisszasága volt:
"Amikor gombát kerestél és eltévedtél az erdőben!"
"Amikor elbújtál az udvaron, és megetted az összes tejszínhabot!"
"Amikor találkoztál apuval a nyári táborban, és ő üldözött téged, te meg azt hitted, hogy tetű van nála!"
Annyi történet. Olyan szép emlékek. És imádom megosztani ezeket a gyerekeimmel, még akkor is, ha a legtöbb történet során valamilyen bajba keveredtem. Mert melyik gyerek ne élvezné, ha azt hallaná, hogy a szülei milyen balhét csináltak, amikor fiatalok voltak?
De mostanában egy másfajta történetet szőttem bele az esti lefekvési rutinunkba.
"... Elmeséltem már nektek azt a történetet, hogyan találkoztam Jézussal a szüleim Subarujának hátsó ülésén egy hideg őszi éjszakán?"
"... Akarjátok hallani, hogy Isten csodával határos módon pontosan mennyi pénzt adott a sulihoz, amikor szükségem volt rá?"
"... Meséltem már, hogy születésemkor majdnem elválasztottak anyukámtól, de Isten mindkettőnket megvédett?"
Ezek több mint esti mesék, több mint vicces anekdoták arról, hogy anya bajba került. Ezek olyan történetek, amelyek Isten dicsőségét mutatják be zűrös emberi szükségleteinkben. De van, hogy elmeséljük őket, és így egy lángoló fényt rejtünk el a véka alá. (Máté 5:14-16)
Amikor a gyermekeim picik voltak, nem éreztem késztetést arra, hogy elmeséljem nekik ezeket az Istenélményeket, mert nem gondoltam, hogy a hétköznapi dolgokban meg fogják érteni a csodát. De ahogy nőnek, egyre inkább tudatában vagyok annak, milyen gyorsan telik az idő, és milyen kevés mesélős esténk van még együtt.
Még mindig nem csinálom tökéletesen, de most gyorsan és szenvedélyesen igyekszem átadni ezeket a történeteket a gyermekeimnek, hogy tudják, József, Dávid és Eszter Istene ma is ugyanúgy él és tevékenykedik az életünkben.
Tudod, mindannyian lelki amnéziában szenvedünk, elfelejtve hogy ki az Isten, és mit tett egyik napról a másikra, egyik nemzedékről a másikra. Isten ismeri ezt az emberi hajlamot. Ezért parancsolta meg népének, kezdve az ókori Izraellel, ne csak a törvényeit tanítsák meg gyermekeiknek, hanem azt is, hogy meséljék el az isteni történeteiket - igaz történeteket az Egyiptomból való veszélyes kivonulásról; a csodálatos éjszakai átkelésről a Vörös-tengeren; a megmagyarázhatatlan mannáról a pusztában; és még sok más történetet az Istenről, aki látja, hallja a népét és gondoskodik is róluk.
Valójában az izraeliták egyik dicsőítő énekükben is megörökítették ezt az kötelességüket:
„…nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az ÚR dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghez vitt.” Zsoltárok 78:4
Egy történetvezérelt világban élünk, és nem csak a gyerekek akarnak sztorikat hallani - mindannyian, munkatársak, szomszédok, lakótársak. A legtöbb ember, akivel találkozunk, azonnal horogra akad a "Akarsz hallani egy jó történetet?" szavakra.
És ezek a történetek nem csak a múltból származnak: Isten méretű történeteket élünk meg nap, mint nap, ha kinyitjuk a szemünket, és meglátjuk, ahogyan Ő munkálkodik az életünkben. Mert az, aki a történeteinket írja, még mindig a kezében tartja a tollat, és még nem végzett velünk.
Szóval... mi a te történeted?

Drága Mester, aki a történeteket szővöd egybe, köszönjük, hogy meghívtál minket a Nagy Történetedbe. Még akkor is, amikor egy fájdalmas fejezetet élünk át, vagy aggódunk amiatt, hogy mi lesz legközelebb, Te irányítasz. Ezért bízzuk Rád az életünket. Taníts meg minket arra, hogyan osszuk meg a bennünk elvégzett munkádat a következő generációval is. Jézus nevében, Ámen.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2022/10/17/the-power-of-sharing-our-messy-stories

https://www.pexels.com/hu-hu/foto/piros-gepeles-iras-multidezo-1995842/