Hát itt vagy!



Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen. (1 Krónikák 16:11 RÚF)


Az egyik családtagom babaváró ünnepségén nagyon sokan voltunk. Amint próbáltam beljebb kerülni a szobába, egy kék szemű kislány rohant keresztül a helyiségen és ugrott a kezeim közé; az unokám volt, Elle. Megölelt, kicsit beszélgettünk, és elment játszani.

Délután folyamán, visszajött a szobába, körülnézett és a lökdösődő tömegen át céltudatosan hozzám jött. A kezeit a térdemre helyezte és az mondta, „ Hát itt vagy!” Olyan érzésem volt, mintha tudatni szeretné velem a hatalmas forgatag közepén, hogy örül, hogy ott vagyok.

1 Krónikák 16:11-ben az írja "Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen."

Ebben a fejezetben azt látjuk, hogy az emberek egy zsúfolt világban éltek, sok és bonyolult szokással. Dávid megszánta őket ezért írt egy listát arról, hogy hogyan tudnának Istennel kapcsolatot létesíteni és dicsőíteni őt.

Az egyik az volt, hogy keressék Istent.

Dávid úgy látta, hogy sokszor bonyolultabbá tették az Istennel való kapcsolatukat, mint amilyennek kellett volna lennie. Szabályok szerint közeledtek hozzá. Távolról szemlélték Istent. Még azt is megkérdőjelezték, hogy a hatalmas Isten valóban azt akarja-e, hogy megtalálják Őt.

Te és én is egy zsúfolt világban élünk. Nagyon könnyű olyan dologra fókuszálni amelyek versengenek a figyelmünkért. Különböző irányzatokhoz csatlakozunk azáltal, hogy hogyan szeretjük a minket körbevevő embereket, hogyan csináljuk a munkánkat, és hogyan éljük az életünket. A mindennapjainkat és az életünket körülvevő bonyodalmakkal foglalkozunk. A hithez kötődő dolgokat, - mint egy szolgálatot, egy eseményt, vagy egy feladatot mi irányítjuk. Ezen felül még bűntudattal is küzdünk talán, mert nem érezzük közel magunkat Istenhez.

Úgy hiszem, hogy Dávid utat adott Isten megtalálásához mindezek közepette.

Kutasd Őt. Folyamatosan keresd Őt.

Ahogyan ezeket a sorokat írom, azon gondolkodtam el, hogy ugyanúgy keresem Jézust, ahogyan Elle keresett engem? Ezt nem az önvád kérdezi, hanem teljes szívemből, a kapcsolatunk érdekében. Zsúfolt gondolataim és életem közepette megállok-e, hogy keressem Őt, annak érdekében, hogy kapcsolatba lépjek vele?

Valahányszor Elle a térdemre tette a kezét, arca felragyogott az örömtől, ezáltal örömet okozva nekem is. Imádtam, ahogy tudatta velem, hogy a szívén vagyok, még akkor is, amikor sütemény, barátok és jó dolgok is körbevették őt. Minden alkalommal, amikor Istent keressük, szünetet tartva annak a mozgalmas napnak vagy annak a zsúfolt szobának a közepette, azt hiszem, hogy ez Istent is örömmel tölti el.


Isten szeret bennünket, ebben biztosak lehetünk. Kegyelemmel vesz körbe bennünket, amikor bonyolult életünket és zsúfolt világunkat éljük. Gyönyörű kapcsolódási tapasztalat is vár ránk, amikor a napunkban szünetet tarunk Őt keresve, és azt mondjuk: "Hát itt Vagy!"

Atyám, olyan könnyen vonja el sok minden a figyelmemet. Ezek közül néhány jó dolog és van olyan is ami leterhel. Szeretnék nem csak most, hanem nap közben is többször megállni, hogy Rád tekinthessek. Köszönöm, hogy közel vagy. Gyönyörködöm benned, Uram.Jézus nevében, Ámen.






kép:pinterest

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések