Az időutazó felesége

„Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.”

(1 János 4:19)

Nemrég láttam az „Időutazó felesége” című filmet. Ebben egy férfi olyan szokatlan tulajdonságra tesz szert, hogy ismétlődően, természetfeletti erővel pár nanoszekundum alatt, az időben egy másik helyre kerül. Rövid ott töltött idő után csodával határos módon visszatér a jelenbe. Valójában sosem tudja mikor és hova transzportál. Mint a regény, amire épül a film, ez egy szerelmi történet egy kis sci-fivel keveredve.
Ezen a reggelen, ahogy olvastam az Apostolok cselekedeteit, egy hasonló történetre bukkantam – egy szerelmi sztori természetfeletti csavarral.
Az Apostolok cselekedetei 8. részében egy Fülöp nevű férfi – nem a 12 tanítvány egyike, hanem egy másik hívő – prédikálta Krisztust a samáriabelieknek. Mindezek előtt és Krisztus mennybe menetele, valamint Pünkösd után, amikor a Szentlélek megjelent a földön, a tanítványok Jeruzsálemben voltak. Ahelyett, hogy a világ végére is elmentek volna hirdetni az evangéliumot, inkább maradtak az ismerős, megszokott helyükön. Üldöztetésnek kellett eljönnie ahhoz, hogy a zsidó hívők szétszórattassanak a környező régiókba, ahol hirdethették az örömhírt.
Fülöp elmenekült a városból, és vállalta ezt a feladatot. Beszélt a pogányoknak arról, hogy Isten mennyire szereti őket, és Krisztus pedig meghalt értük.
Az Apostolok Cselekedeteinek 8. részének a vége egy ilyen találkozást ír le. Isten angyala indította Fülöpöt, hogy egy bizonyos úton menjen, egy megadott irányba. Amikor így tett, látta, hogy egy afrikai férfi tart hazafelé, Etiópiába Jeruzsálemből. Ez az ember eunuch volt, és az etióp királyné udvari főembere. Fülöp hallotta a Szentlélek vezetését, hogy menjen oda a hintóhoz. Fülöp engedelmeskedett és Ézsaiás könyvét olvasva találta meg a főembert – Isten már megérintette ennek az embernek a szívét. Sőt, valójában már tervezte, hogy a megváltás üzenete Afrika kontinensére is eljusson. Hisz ezen terület számára még teljesen ismeretlen volt Krisztus, az Ő halála az emberiség bűnéért, és ez a találkozás megnyitotta Isten szeretetének az útját a megváltásuk érdekében. Mondtam, hogy ez egy szerelmi történet!
Fülöp segített megérteni az etiópnak, amit Ézsaiás könyvében olvasott - - egy próféciát Jézusról – és elmagyarázta neki mit is jelent az üdvösség. A főember kifejezte hitét Krisztusban. Majd észrevett a közelben egy kis vizet és kérte Fülöpöt, hogy merítse be. Most válik természetfelettivé az egész történet – mind Isten szívétől vezérelve - , megtörténik az a bizonyos sci-fi csavar. Olvasd csak el:
„Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján. Fülöp pedig Azótoszba került, és végig járva valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, míg Cézáreába nem ért.” (Apostolok Cselekedetei 8:39-40)
Csak úgy, mint az időutazó a filmben, amit láttam, Fülöp is érdekes módon eltűnt az etióp mellől a vízben, és egy északibb városba találta magát, ahol folytathatta a pogányok megtérítését. Amíg nekünk bizarrnak és elképesztőnek tűnik ez az egész, addig ez Istennek természetes.


Isten számára nincs határ térben és időben. Egy pillanatra engedd, hogy ez a tény a lelkedbe ivódjon.
Ezek után biztosak lehetünk abban, hogy Istenre bízhatjuk a napjainkat. Ő meg tud birkózni minden problémával és érzelemmel, amivel küzdünk ezen a délutánon vagy estén.
Abban a filmben, amit láttam, az időutazó szerette a feleségét már gyerekkorától kezdve, egészen a felnőtt éveikig, és elköteleződött felé udvarolt neki az időn és téren keresztül is. Mint egy keresztény hívő, te az Időutazó felesége vagy – a mennyei Krisztus menyasszonya.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2010/07/21/the-time-travelers-wife
fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/vakacio-utazas-ido-uzlet-5405596/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések