„Itt vagyok veled”
Van bennünk egy vágy, hogy erősnek, nyugodtnak, összeszedettnek mutatkozzunk.
Hogy mi legyünk azok, akiknek van hitük, válaszaik, stabilitásuk.
Akik nem esnek szét.
Akik „rendben vannak”.
Talán Isten előtt is így szeretnénk megjelenni.
Pedig az igazság gyakran egészen más.
Botladozunk. Elakadunk a szavainkban.
Az érzelmeink minden irányba húznak, és sokszor csak az a vágyunk, hogy újra lassan lélegezni tudjunk.
Sokan közülünk hosszú ideig azt hittük, hogy Isten a fényesre csiszolt életünket akarja látni.
Azt, amikor már összeszedtük magunkat.
Amikor már elég erősek, elég hívők, elég „jók” vagyunk.
Mintha előbb bizonyítanunk kellene, hogy érdemesek vagyunk a közelségére.
De a karácsony egészen mást mond.
Karácsonykor látjuk meg igazán, hogy Isten nem egy rendezett világba érkezett.
Nem várta meg, hogy az emberiség rendbe szedje magát.
Nem várt tiszta szívekre, kisimult életekre, csendes belsőkre.
Belépett a zajba.
A fájdalomba.
A fáradt, összegubancolódott valóságba.
És egy istállót választott.
A lehető legegyszerűbb, legdísztelenebb helyet.
Hogy kimondja azt, amit azóta is mond:
„Itt vagyok veled.”
Jézus nem félt a rendetlenségtől.
Sem akkor.
Sem most.
És nem fél a tiédtől sem.
Ezért ma nem kell mást tenned, csak megérkezni.
Nem a legjobb formáddal.
Nem megoldásokkal.
Nem erővel.
Csak azzal, amid van.
Van, hogy ez csend.
Van, hogy bizonytalanság.
Van, hogy könnyek.
És van, hogy csak egy halk suttogás:
„Uram, nincs sok mindenem, de itt vagyok.”
És Ő ott találkozik veled.
Nem azért, mert te erős vagy – mert a jobb napjaidon sem vagy az mindig.
Hanem mert Ő erős.
Ha most az életed kuszának tűnik.
Ha fáradt vagy.
Ha úgy érzed, lemaradtál, elfáradtál, elkoptál –
emlékezz erre a karácsonyi igazságra:
Nem vagy elkésve.
Nem vallottál kudarcot.
Érted is eljött.
„Mert ma született nektek az Üdvözítő,
aki az Úr Krisztus, Dávid városában.”
(Lukács 2,11)


Ámen! Áldás, békesség! Dicsőség Istennek!
VálaszTörlés