A kereszt üzenetébe kapaszkodva karácsonykor
(1Mózes 3,15)
Alig léptünk át októberbe, még papucsban jártam, az őszi levelek sem színesedtek el — egy népszerű áruház azonban már javában elkezdte felállítani a karácsonyi díszleteket.
Azonnal megéreztem a késztetést, hogy megvegyem az idei karácsonyfadíszemet. Megkísértett az is, hogy előre lecsapjak egy jó akcióra a karácsonyi fényekből, arra gondolva: Idén még nagyobb és még szebb lesz minden.
Két hónap volt még hátra, de én már teljes szívvel készen álltam arra, hogy átugorjam az összes többi ünnepet annak az egynek a kedvéért, amelyet a legjobban szeretek: a karácsonyt.
Abban a pillanatban azonban a lelkesedésem nem Krisztusból fakadt. Sokkal inkább a felszínes dolgok vonzottak: a fényáradat, a karácsonyi összejövetelek, az ajándékok, az ételek, a romantikus filmek és mindaz, amit hagyományosan ehhez az időszakhoz kötünk.
És bár önmagukban ezekkel a hagyományokkal nincs semmi baj, a sok csillogó figyelemelterelés közepette Isten arra vágyik, hogy karácsonykor a kereszt üzenetébe kapaszkodjunk.
Ennek az üzenetnek a súlyát nehéz megérteni anélkül, hogy visszatekintenénk egészen a kezdetekhez. Az 1Mózes 1-ben látjuk, ahogyan Isten hat nap alatt bölcsen és tökéletes rendben megteremti a világot. Ezután útmutatást ad az első emberpárnak, Ádámnak és Évának: élvezzék a teremtett világot, legyenek gyümölcsözők — de „a jó és a rossz tudásának fájáról ne egyenek” (1Mózes 2,17). Ők azonban a kígyó hazugságaira hallgattak, és engedetlenek lettek.
Engedetlenségük következményei messzire hatottak, és mind a mai napig érintik az én és a te életedet is. Döntésük miatt az emberiség azonnal elszakadt Istentől. A bűn és a halál belépett a világba, és nem volt megoldás — nem volt remény arra, hogy saját erőnkből helyrehozzuk a történteket. Bár az ember tökéletesnek teremtetett, egyetlen falat a tiltott gyümölcsből elég volt ahhoz, hogy a megtörtség belépjen a világba.
Ám Isten nagy, irgalmas szeretetéből és kegyelméből ugyanabban a fejezetben, ahol a pusztító probléma megjelenik, a megoldást is elénk adja: Jézus Krisztust. Ő az a megígért Király-gyermek, aki egy napon szétzúzza a kígyó fejét. Ahogyan Isten mondja az 1Mózes 3,15-ben:
„Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között,
a te utódod és az ő utóda között:
ő a fejedre tapos,
te pedig a sarkát mardosod.”
Most pedig mi, akik hisszük Jézus Krisztus halálát és feltámadását, örökre megbékéltünk mennyei Atyánkkal.
Bár ennek a karácsonyi időszaknak Megváltónk önfeláldozó szeretetére kellene mutatnia, az élet zaja és elfoglaltságai könnyen feledtetik ezt velünk. Feltehetünk jászolt a kandallópárkányra, gyertyát gyújthatunk az adventi alkalmakon — mégis megfeledkezhetünk arról, milyen reménytelen lenne a helyzetünk Jézus nélkül.
Idén, miközben élvezzük a karácsony köré épülő szép és kedves dolgokat, kapaszkodjunk bele újra abba, amiért ez a szeretett ünnep egyáltalán létezik: Megváltónk életet megváltoztató születésébe.
Mennyei Atyám, segíts, hogy emlékezzem: ennek az időszaknak a reménysége Megváltóm születésében, halálában és feltámadásában van. Jézus nevében, ámen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése