Jézus valóban újjá lett.

És mégis… megmaradt néhány sebhelye.
Ez számomra lenyűgöző.
„Nézzétek a kezemet és a lábamat – én vagyok az! Érintsetek meg, és lássátok...” (Lukács 24:39)

Nem kellett volna megtartania a szögek nyomát.
Azonnal begyógyíthatta volna azokat a sebeket.
De mégis ott hagyta őket – emlékeztetőként.
A jelek ott voltak a győzelem után is.
A hegek a feltámadás bizonyítékai lettek.
Bizonyítéka annak, hogy Isten győz.

Nekünk nincsenek olyan sebeink, mint Jézusnak.
De mindannyian hordozunk nyomokat.
Fizikai hegeket, a testünkön.
Érzelmi sebeket, a szívünkben.
Traumák lenyomatát, a múltunkból.

Ezek a hegek elmondják, hol jártunk…
És azt is, hogy mit győztünk le.
A mi hegeink is emlékeztetnek Jézus sebeire.
Mert ezek a jelek arról tanúskodnak, hogy Ő képes újjáteremteni azt, ami összetört.
Ez az, amit Ő tesz.

Ha most épp ott tartasz, hogy még nyílt a seb,
ha még nem heggé vált – ne feledd:
Ő be tudja kötni azt is.
Az Úr sokféleképp munkálkodik a gyógyulásban.

És eljön a nap, amikor már csak egy heg marad.
Ránézel… és eszedbe jut a Gyógyító.
Aki megragadott, amikor szétestél.
Aki felemelt, amikor a legmélyebben voltál.
Aki mindig győzelmet arat – végül.

Sebhelyeink tanúskodnak.
Nemcsak arról, amin keresztülmentünk,
hanem arról is, amit Jézus értünk tett –
és amit ma is tesz.

~Kelli Bachara, The Unraveling Blog