Hogyan tartsuk meg a békességünket, amikor kérdések dübörögnek bennünk, Isten pedig azt mondja, várj és lásd...

Nagyon sokan a lelkünkben dúló kemény kérdésekkel küzdünk mostanában. Próbálunk a veszteség és a helyreállítás, a félelem és a remény, a bizonytalanság és a hit első lépései között egyensúlyozni. Jordan Lee Dooley arról a tapasztalatáról ír a következő sorokban, amikor Isten nem válaszolt neki. Amikor el kellett fogadnia az eseményeket. Ekkor tapasztalta meg, hogy a hite tartja Őt fenn a hullámok felett...

A második vetélésem után feküdtem az ágyamban, ránéztem férjemre, Mattre, amint épp a tiszta ruhákat pakolta a helyükre:

„Nem tudok itt lenni, menjünk el valahova.”

A szoba, az ágynemű, az otthonunk megszokott légköre fojtogatóan hatott rám, arra emlékeztetett, hogy amit elvesztettünk, már nem kaphatjuk vissza.

„Rendben.” - válaszolt ő. „Hova akarsz menni?”

Úgy határoztunk, hogy viszonylag közel az otthonunkhoz, egy tó partján keresünk szállást magunknak.

A célunk az volt, hogy pihenjünk. Elcsendesedjünk. Gyászoljunk.

Épp alkonyatkor érkeztünk, a tó partján a mólón sétálva néztük a naplementét és a kikötőben ringatózó hajókat. Nagyot sóhajtottam, ahogy a nap utolsó sugarai beragyogták a vizet, majd a nap lassan letűnt a horizonton. Az elmúlt hét eseményeire gondoltam és az ismeretlen jövőtől való félelem szorította a gyomromat. Az esti szél megborzolta hajamat és összekócolta lófarokba fogott tincseimet.

„Istenem, hol vagy?” sajgó szívemmel fordultam Istenhez. Válaszokat kerestem életem értelmetlennek tűnő eseményeire.

Nagyon szeretném úgy folytatni a történetemet, hogy hallottam egy hangot, amely így válaszolt: „Itt vagyok, ne aggódj. Nem itt ér véget a történeted. Minden rendben lesz. Ígérem.”

Vágytam a bátorításra, valamire, bármire, ami értelmet adott volna a fájdalmamnak.

Nem jött válasz. Az esti szél hangját és a sirályok visítását hallottam csupán.

A férjem átkarolt.

„Jól vagy?”

„Nem igazán” és egy nagy könnycseppet töröltem le az arcomról. „Úgy érzem, hogy a hitem és az értelmem hadakozik egymással”

Matt arra kért, hogy fejtsem ki, mire gondolok, miközben vacsorázni indultunk. Amint kéz a kézben a közeli étterem felé vettük az irányt, így folytattam: „A hitem azt mondja, hogy ne adjam fel. Bízzak és reméljek. Az értelmem kineveti ezt az érvelést, és azt mondja: nem vagy normális.”

Lehet, hogy te is olyan életszakaszban vagy éppen, amely arra késztet, hogy átgondold mindazt, amit eddig igaznak hittél. Talán az Istenről, egy emberről, vagy éppen magadról kialakult képed ingott meg. Ilyenkor minden megremeg körülöttünk, ahogy a fájdalmunkkal, csalódásunkkal küszködünk.

Amikor úgy érzed, hogy elárultak, cserben hagytak és el vagy keseredve, benned is a hit és az értelem küzd egymással? Amikor legszívesebben feladnád, mert olyan elviselhetetlennek tűnik minden...

Minden porcikáddal hinni szeretnél, de a körülötted lévő dolgok, vagy a veled megtörtént események ezt oly nehézzé vagy nevetségessé teszik. Van olyan helyzet, amikor szinte már lehetetlennek vagy értelmetlennek tűnik az a meggyőződés, hogy Isten akkor is munkálkodik, amikor ennek semmi megfogható jelét nem látjuk. Bátorság kell ahhoz, hogy reménnyel telve légy, amikor a téged érő körülmények inkább egy rémálom érzetét keltik, mint egy álom dicsőséges megvalósulását.

Őszinte leszek hozzád, és azt mondom, hogy nincs egyszerű válaszom a kérdéseidre. Nem fogok egy klisének tűnő mondatot odadobni neked és még Biblia versekkel sem fogok példálózni annak érdekében, hogy a benned lévő kétségek és kérdőjelek eltűnjenek. A veszteség idején azt tapasztaltam, hogy logikus érvekkel hiába igyekeztem meggyőzni magam, a szívem és az eszem nem járt egy rugóra, hanem azt tapasztaltam, hogy a szakadék egyre mélyült az érzelmeim és a tudásom között.

Amikor azonban engedtem, hogy a kérdéseim viharában legyek, hogy szeressenek és támogassanak, hogy valóban megéljem a bennem tomboló érzelmeket, és megkértem Istent, hogy találkozzunk ott, ahol épp vagyok, akkor az érzelmeim és hitem lassan közelíteni kezdett egymáshoz. De a gyógyulás nem egy éjszaka alatt ment végbe ott, a tóparti étteremben, hanem hónapok alatt gyógyultam, ahogy engedtedm hogy Isten bemutassa nekem, ki is Ő valójában, ahelyett, aki szerettem volna, hogy legyen.

Tehát, nem próbállak semmiről sem meggyőzni, egyszerűen elmondom azt, amit a férjem mondott nekem az előételes tál felett, amikor épp az elmém és szívem közti harcot ecseteltem neki.

„Értem. Én is ezzel küzdök. Ezért nem támaszkodhatunk az elménkre csupán. Az eszünk mindig arra fog biztatni bennünket, hogy adjuk fel a hitünket, épp akkor, amikor az maradt nekünk csupán, és amire leginkább szükségünk van a nehéz életszakaszunkban..”

Azóta ezeket a szavakat mélyen a szívemben vésve tartom. Bízom benne, hogy amikor olyan nehéz élethelyzetben vagy, az értelmed pedig dörömböl benned, hogy add fel a hitedet, te akkor is hűséges maradsz majd. Mert a nap végén rá fogunk döbbenni, hogy amikor kérdések után kutatunk, és minden zűrzavarban van körülöttünk, akkor a hitünk az, ami megmaradt számunkra, és amire igazán szükségünk van.

Forrás: Ann Voskamp

https://annvoskamp.com/2022/04/how-to-sit-with-the-questions--find-peace-when-god-says-wait--see/#more-217343

fotó: pinterest