Hagyd, hogy a jó hír valóban jó hír legyen!

 Jó hírt kaptál.

Jól sikerült az előadásod.

A nehéz beszélgetés sokkal jobban alakult, mint vártad.

Akkor miért nem tudsz egyszerűen örülni neki?

Annyi időt töltöttél aggódással, imádkozással és azzal, hogy a legrosszabbra készültél. Azt gondoltad, ha végre kiderül, hogy minden rendben van, végre fellélegezhetsz.

És talán meg is tetted. Úgy négy másodpercig.

Aztán az elméd máris talált valamit, amin tovább aggódhatott.

„Most jók az eredmények… de mi van, ha valami megváltozik?”

„Véget ért az előadás… de jövő hónapban újabb vár rám.”

„Nem haragudott meg rám… de mi van, ha legközelebb mégis megharagszik?”

És az aggodalom máris továbbáll a következő „mi van, ha…” kérdéshez, mintha a jó hír csupán egy rövid megálló lett volna az útján.

Milyen kimerítő ez!

Hiszen amikor minden jó dolgot azonnal követ egy „de mi van, ha…”, alig marad egy pillanatunk arra, hogy igazán befogadjuk azt, amire olyan sokáig vágytunk, és amiért annyit imádkoztunk.

Néha azt hisszük, hogy ez a felelősségteljes gondolkodás jele. Úgy véljük, ha továbbra is aggódunk, felkészültebbek leszünk, vagy ha egy pillanatra is elengedjük az éberségünket, kiszolgáltatottabbá válunk mindazzal szemben, ami ezután következik.

Pedig nem kell előre megoldanunk minden lehetséges holnapi problémát ahhoz, hogy ma örülhessünk valami jónak.

A Szentírás erre emlékeztet bennünket:

„Ez az a nap, amelyet az ÚR rendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!”

— Zsoltárok 118,24

Ez a nap. Az, amelyik éppen előttünk van.

Amelyik meghozta a jó hírt.

Amelyikben meghallgatásra talált az imánk.

Amelyikben a beszélgetés jobban sikerült, mint gondoltuk volna.

Hálát adhatunk Istennek azért, ami most a miénk, anélkül, hogy azonnal a félelmeinkhez fordulnánk, hogy mondják meg, mi történhet ezután.

És ha ez nehezen megy, kezdhetjük egészen apró lépésekkel.

Állj meg egy pillanatra, mielőtt továbbindulnál a következő aggodalom felé. Mondd el valakinek a jó hírt. Engedd meg magadnak, hogy mosolyogj miatta. Imádkozz így:

„Köszönöm, Istenem! Segíts, hogy igazán be tudjam fogadni ezt az ajándékot.”

Nem kell erőltetned, hogy békességet érezz. Akkor is helyet adhatsz valami jónak az életedben, ha közben még ott motoszkál benned némi szorongás.

Holnap talán olyan dolgokkal kell majd szembenézned, amelyek kihívást jelentenek. És Isten akkor is veled lesz.

De most, kedves barátnőm, megengedheted magadnak, hogy megpihenj a mai nap kegyelmében.

Nevess a vacsoraasztal mellett.

Ünnepeld meg, hogy Isten meghallgatta az imádat.

Engedd, hogy ez a pillanat fontos legyen számodra.

Engedd, hogy a jó hír egyszerűen csak jó hír legyen.

Nem kell tudnod, mi következik ezután ahhoz, hogy hálás lehess azért, amit Isten most adott neked.

~ Kelli Bachara