A kontroll biztonságosabbnak tűnik, mint a bizalom

 „Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék?” Zsolt.27:1

– Mit szólnál, ha elmennénk kempingezni ezen a hétvégén? – kérdezte a férjem.

Csak hitetlenkedve néztem rá.

Éppen életünk egyik legmegterhelőbb időszakát éltük. A legidősebb gyermekünk elkezdte az egyetemet, a középső lányunk az utolsó középiskolai évét járta, a legkisebb pedig frissen megszerezte a tanulóvezetői engedélyét. Eközben egy autoimmun betegséggel küzdöttem, amelynek javulására semmi jel nem mutatkozott, és nyakig ültünk a lányunk egészségügyi kezelései miatt felhalmozódott kórházi számlákban.

A kempingezés gondolata önmagában csodálatosan hangzott. Kikapcsolódni a tábortűz mellett, hallgatni a természet hangjait, túrázni az erdőben – pontosan erre vágytam. Mégis úgy éreztem, egyszerűen túl sok minden történik ahhoz, hogy egy hétvégére félretegyek mindent. Kimerült voltam, és jól jött volna a pihenés, de nem tudtam elképzelni, hogy otthagyjam a teendőket.

A válaszom azonban nem csupán a családom iránti szeretetemről vagy a szolgálatkészségemről szólt. A segíteni akarásom mögött valami más is megbújt: az irányítás iránti vágy és a félelem.

Otthon szinte mindent én intéztem. Részben azért, mert szerettem azt az érzést, hogy kézben tartom a dolgokat. Bár az élet számos területe túlterhelt és kiszámíthatatlan volt, a teendőlistámat mindig rendszerezhettem, kipipálhattam a feladatokat, és így egyfajta hamis biztonságérzetet teremthettem magamnak.

Csakhogy az ilyen típusú kontroll valójában nem Istenbe, hanem önmagunkba vetett bizalomról szól. Sokszor azt mondjuk, hogy bízunk abban, hogy Isten gondoskodik rólunk és a családunkról, a tetteink azonban gyakran azt mutatják, hogy félünk valóban átadni Neki az irányítást.

Mi történne, ha a szívünket és a cselekedeteinket is összhangba hoznánk azzal, amit a Szentírás tanít?

A 27. zsoltár első versében Dávid így vall: „Az Úr az én világosságom és szabadítóm, kitől félnék? Az Úr életem erőssége, kitől rettegnék?”

Ha valóban hisszük, hogy Isten mindez számunkra, miért próbálunk mégis mindent egyedül összetartani?

Te is akkor érzed magad a legnagyobb biztonságban, amikor minden a te kezedben van? Milyen gyakran engeded át a hétköznapi feladatokat másoknak, és bízol abban, hogy Isten ezek felett is gondot visel?

Az irányítás kényelmesnek tűnhet, de valójában törékeny helyettesítője a bizalomnak.

Ha szeretnénk jobban bízni Istenben, mint önmagunkban, először érdemes felismernünk, hogy a kontroll iránti vágyunk gyakran mélyebb félelmekből fakad. Talán attól tartunk, hogy Isten nem a javunkat akarja, hogy nem fog közbelépni, vagy hogy nem törődik velünk eléggé.

Jó kiindulópont lehet, ha ilyenkor hangosan kimondjuk a 27. zsoltár első versét. Emlékeztethetjük magunkat arra, hogy mennyei Atyánk a biztonságunk és a szabadítónk. Nem kell görcsösen mindent kézben tartanunk, mert Ő már most is hordozza az életünk terheit, és a legjobbat akarja számunkra.

Végül mégis igent mondtam arra a kempingtúrára.

És minden egyes perce megérte.

Ima

Atyám, hálás vagyok, hogy végső soron Te tartod kézben az életemet. Bocsásd meg, amikor át akarom venni az irányítást, és egyedül próbálok mindent összetartani. Adj bátorságot ahhoz, hogy elengedjem a kontrollt, és bízzak Benned, hogy minden helyzetet a javamra és a Te dicsőségedre formálsz. Jézus nevében, ámen.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2026/06/09/control-feels-safer-than-trust

https://www.pexels.com/hu-hu/foto/tajkep-termeszet-napos-vakacio-27467618/