Sosem vagyok egyedül

Magány, levertség, félelem, csalódás, sok minden mondathatja velünk, hogy egyedül vagyunk. Ülünk a sötétben, egy légüres térben, és úgy érezzük, nem ért meg, nem tud segíteni senki sem.

Van, amikor fizikailag kerülünk ki azok közül, akik szeretnek; költözünk, vagy elveszítünk valakit, aki fontos nekünk. Van, akit bántanak, elhanyagolnak, magára hagynak. Előfordulhat az is, hogy szerető, kedves emberekkel vagyunk körülvéve, mégis úgy érezzük, egy üvegbúra alatt élünk elszigetelve, vagy a hideg csillagok között lebegünk milliárdnyi fényévre minden emberi szótól és együtt érző öleléstől. A világ beszűkül egyetlen érzésre, egyetlen, lelkedben visszhangzó kiáltásra: Egyedül vagyok, borzalmasan egyedül!

Illés, amikor elfutott Jézabel elől, még a szolgáját is hátra hagyta. Meghalni kívánt. Az ÚR rátalált, gondoskodott róla, és egy erején felül való, magányos útra hívta. Negyven nap és éjjel tartott Illés menetelése, ki a pusztába, el az emberek közül. „Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az ÚR igéje: Mit csinálsz itt, Illés? Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. Az ÚR ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az ÚR színe elé!” 1Kir19,9-11

Illés sokféle helyzetbe került életében. Élt magányosan, élt emberekre utalva, szerepelt tömegek előtt és futott magányosan, de életének van egy visszatérő motívuma. Az ÚR az. Aki végig látja, aki szól hozzá, aki felemeli, amikor elkeseredik, aki táplálja, erősíti, munkára hívja, használja, bemutatja neki dicsőségét, és nagyon szereti.

Már Ádám is megtanulta, Jónás is megtapasztalta, az ÚR színe elől nem lehet elrejtőzni. De ez azt is jelenti, hogy a szeme mindig rajtunk van és a szíve velünk. Ez azt is jelenti, hogy nem hagy el bennünket, hanem egy szerető társként mindig jelen van az életünkben. „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” – mondja Jézus a tanítványainak, és mondja nekünk is. (Mt 28,20)

Ezért lehet, hogy emberektől elhagyatott vagyok, úgy érzem, nem értenek meg. Lehet, hogy egyedül szorongok a szobámban, vagy emberi szó nélkül telnek az esték, fájdalmas hiányt tapasztalok meg, de van valami, amit tudnom kell teljes bizonyossággal. Valójában sosem vagyok egyedül. Isten a legmélyebb, legméltatlanabb és legfájdalmasabb helyzetekben is rajtam tartja szemét, és ha kell, átölel. 

Jelen van.

Az Isten áldjon meg azzal, hogy erről sose feledkezzek el. Nem vagyok egyedül, sohasem.

 

 

szöveg forrás: Keresztény Fiatalok Oldalának szerzője, G.O.

fotó: Vidákovics Martina