Néha kedvem volna megszökni

„De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába és imádkozott.” Lk 5,15-16

Kicsi volt még mindhárom gyermekem, mikor egyszer a könyvesboltban megakadt a szemem egy címen. Pontosan kifejezte azt, amit éreztem akkor. Megvettem hát, hazavittem, és elrejtettem az éjjeliszekrényem fiókjába anélkül, hogy kibontottam volna a csomagolásból.

Ez volt a címe: Néha kedvem volna megszökni.

Zavart volna, ha a férjem meglátja. Legnagyobb fiam akkor tanult olvasni, előle is elrejtettem. Mit gondolnának rólam? Hogy magyarázzam meg, hogy igazából nem is akarok megszökni, csak néha jó volna, ha nem érne hozzám senki, ha nem rángatnának, ha nem kérdeznének. Szerettem a családomat, de úgy éreztem, elveszítem önmagamat.

Ettől pedig bűntudatom lett.

Valaki, aki három éven át küzdött a meddőséggel, és most három egészséges gyermek édesanyja, hogy érezheti azt egy percig is, hogy legszívesebben elmenekülne tőlük? Hát nem örülnöm kellene minden egyes mogyoróvajas puszinak és lekváros ölelésnek? Biztosan bennem van a hiba.

Nem olvastam el a könyvet azóta sem, csak őriztem a fiókban. De emlékszem, mit éreztem akkoriban:

– alkalmatlanságot

– túlterheltséget

– kimerültséget.

Sosem foglalkoztam komolyan a szökés gondolatával, de azért jó lett volna néha felfrissülni. 24 órás szolgálatomban szükség volt rá, hogy érezzem, fontos vagyok. És hogy természetes, ha szánok időt magamra, arra, hogy feltöltekezzem.

Emlékszem, mikor kezdett megváltozni a helyzet. Nem egy különleges lelki élmény hatására történt. A cipős boltban voltan, megálltam néhány csinos, „lányos” cipő előtt. Három kisfiú anyjaként tele volt az életem fiús, férfias holmikkal. Arrébb is mentem, ezek túl nőies lábbelik voltak. Két lépéssel odébb megálltam. Várjunk csak. De hát én nő vagyok.

Beraktam a cipőket a kosaramba, és eldöntöttem, hogy újra felfedezem önmagamat. Csak apróságokra volt lehetőségem, de ezek is segítettek túljutni a keményebb napokon. Minden nap igyekeztem kiszakítani pár percet önmagamra. Néhány csendes perc a bibliámmal vagy egy könyvvel a kertben, napi vásárlás egyedül, egy csésze kávé, friss virág a vázában, egy kis horgolás. Apró szépségtapaszok a káoszon, rövidke békepillanatok. Az életem ugyanolyan rohanás volt, de azok a percek mégis segítettek.

Voltak persze olyan napok, amikor a túlterheltséget, az alkalmatlanság érzését a 24 órás szolgálatra nem lehetett elfedni egy csésze gőzölgő kávéval. Mai igénkben Jézus a leghatékonyabb módszert mutatja be: elvonulás, egyedüllét – a Mennyei Atyával.

Semmi nem helyettesítheti azt a békét, amit csak Isten hozhat az életünkbe. Vannak azonban olyan életszakaszaink, amikor nem szabadulhatunk ki hosszabb időre a mindennapokból. Olyankor próbáljunk kreatívak lenni. Meg kell találnom a módját, hogy összekapcsolódjam Istennel, és feltöltsem a lelkemet a mindennapi tennivalók közepette is. Ezt senki nem teheti meg helyettem.

Mialatt gondoskodsz azokról, akiket szeretsz, ne feledkezz meg magadról sem. Értékes vagy, fontos vagy. Megérdemelsz egy kis törődést. Nagyszerű munkát végzel, szükséged van a felfrissülésre.

Nemrég megtaláltam azt a könyvet, és elmosolyodtam, mert az idő múlására figyelmeztetett, arra, hogy bizonyos távlatból nézve mindent másként látunk. Szükségünk van a kikapcsolódásra, hogy Isten szemével láthassunk, és megtaláljuk az Ő békéjét. Fel kell töltekeznünk, hogy legyen mit továbbadnunk másoknak. Ha kiürülnek a tartalékaink, ha kiszárad a lelkünk, mit adhatnánk nekik?

Uram, köszönöm, hogy belekerült a Szentírásba, hogy Jézus is elvonult néha. Segíts elfogadnom korlátaimat, elismernem szükségleteimet. Te tudod, mennyire kimerült vagyok néha, tölts fel újra, kérlek, frissíts fel Szentlelkeddel, mert ez a legfontosabb. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.06.19., Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedseek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)