Amikor csak nem múlik a szenvedés

„Este szállást vesz a sírás, de reggelre itt az öröm.”

Zsolt 30,6b

Rengeteg baj köszöntött családunkra az elmúlt két évben. Zátonyra futott egy házasság, meghalt több családtag, drága kislányunk elveszítette magzatát. Sosem szenvedtem még így, és nem mondhatom, hogy már nem szenvedek.
Tavaly áprilisban lehetőségünk volt otthonunktól távol tölteni néhány napot a férjemmel. Sokan jöttünk össze az Államok egész területéről, olyanok, akik hozzánk hasonlóan nehéz időket élnek át, és olyanok, akik már előttünk végigmentek ezen az úton, és egy bölcsességsugárral megvilágíthatják a mi utunkat is.
Ott történt, a semmi középen, fák között, természetet járva, hogy az Úr kedvesen rávezetett, hogyan értsem jól szolgájának, Dávidnak, alapigénkben idézett mondását. Dávid is tudta, mi a szenvedés, és szavai végre beletaláltak a szívembe, és segítettek elcsitítani a legfájóbb gondolatokat.
„Este szállást vesz a sírás, de reggelre itt az öröm” Zsolt 30,6b.
Fájdalmaim közben gyakran megkérdőjeleztem ennek az igének az érvényességét. „A sírás csak egy éjszakát kéne, hogy tartson, reggelre meg kellene jönnie az örömnek! Ez van Igédben. Miért nem múlik hát a fájdalom? Miért kell gyermekeidnek napokon, hónapokon, éveken át szenvedniük?”
Elfelejtettem, milyen is egy napkelte. Nem az történik, hogy egyszer csak ott a nap az égen. A sötétség nem vált át hirtelen világosságra.
A sírás éjszakáján fojtó, mély sötétség uralkodik, nincs kiút. Napkelte előtt gyakran még sötétebb van.
Aztán csendesen, alig érezhetően változás kezdődik. A fekete lassan szürkére vált. Kezdjük kivenni a körvonalakat. Ahogy szemünk alkalmazkodik, egy kicsit mindent másként kezdünk látni.
Ha felemeljük a földről tekintetünket, már kivehető a látóhatár. Egészen halvány rózsaszínes árnyalatot ölt, még homályos minden, de színek kezdenek beszüremkedni a tájba.
A rózsaszín lassan aranyszínűre vált, az ég egyre világosabb. A változás kezd felgyorsulni.
Még fel sem ocsúdtunk, és már láthatóvá válik a nap, a madarak felébrednek, s rázendítenek reggeli hangversenyükre. Élesednek a homályos színek és körvonalak, kitárul a reggel, kezdődik a nap.
Az éj sötétje múlttá válik, már csak emlék. A sírást dicsőítő ének váltja fel, a gyászt tánc követi, a szomorúság végre átadja helyét az örömnek.
Persze, lesz mindig, ami emlékeztessen arra, ami történt. De ha rájuk vetül a fény, ezek erejüket vesztik, már nem okoznak félelmet.
Az én történetem ott tart, hogy már látszik a nap, de még nem kelt fel. Biztatni szeretnék mindenkit, aki még fájdalomban él. Akár a legsötétebb órában vagy, akár a napkelte felé araszolsz, fontos, hogy lesd, mikor jelenik meg a szürke szín, utána pedig a rózsaszín.
Tudom, szeretnéd, ha azonnal felkelne a nap, de hidd el, a sötétségben is van remény. Hozzá kell szoktatnunk szemünket, hogy az apró kis fénymorzsákat észrevegyük. Tudva, hogy a hajnal egyszer mindenképpen eljön, reméld, hogy örömöd újra kiteljesedik, s addig is élvezd az apró kis jeleket, melyek már a közeledő pirkadatot idézik.
Észre sem vesszük, és Dáviddal együtt elmondhatjuk: ”Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel” (Zsolt 30,12 KG).
És táncolni fogunk a napsütésben.

Mennyei Atyám, a szenvedésben is neked akarok hódolni. Segíts észrevennem hűségedet, mikor lelkemet a fájdalom vihara csapkodja. Hadd érezzem a Szentlélek vigasztalását, míg várom a pirkadatot. És add, hogy fényed átvilágítson rajtam, hogy mások is lássák jóságodat, és dicsérjék Jézus nevét. Jézus nevében, Ámen.

Shanna Garcia: When you’re STILL Suffering
Encouragement for today
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/01/26/when-youre-still-suffering

fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu

fotó:https://www.pexels.com/hu-hu/foto/feny-hajnal-tajkep-termeszet-605494/