Kemény bánásmód.

 "A tengert szárazzá változtatta, a folyón gyalog mentek át; ott örvendeztünk neki. Örökké uralkodik hatalmával, szemmel tartja a népeket, hogy az engedetlenek föl ne fuvalkodjanak magukban. Áldjátok, népek, a mi Istenünket, és harsogjátok dicséretét! Megeleveníti lelkünket, és nem engedi, hogy lábunk megtántorodjon. Mert megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüstöt. Hálóba vetettél minket, terhet raktál a hátunkra. Embert ültettél fejünkre, tűzbe-vízbe jutottunk, de bőségre hoztál ki bennünket." 66. Zsoltár, 6-12

 

A zsoltáros - megdöbbentő módon - dicsőíti Istent mindazért a sok rosszért, ami vele és Isten népével történt. Úgy beszél, hogy Isten jelen volt mindazokban a szenvedésekben, amelyeket ezek a versek felsorolnak. "Megeleveníti lelkünket, és nem engedi, hogy lábunk megtántorodjon" - még a csapások közepette is. Ő áll a fogság, a különféle terhek és az elnyomatás hátterében. Mindezeket úgy foglalja össze, hogy "tűzbe-vízbe jutottunk". De Isten mindezt azért engedi megtörténni, hogy ezáltal megtisztítson, és valami értékessé, naggyá, széppé tegyen bennünket. Józsefhez hasonlóan, aki látszólag keményen bánt a testvéreivel, de ezt csak azért tette, hogy feltörje jeges szívüket, és megmentse őket, Isten kemény bánásmódja is kegyelemből fakad.

 

Uram, segíts, hogy valahol mélyen mindig tudjam, hogy ha szenvedésben van részem, azt te engeded megtörténni -  akkor is, ha majd megszakad a szíved, hogy engem ilyen helyzetben kell látnod -, és hogy azt te végtelen szeretettel és bölcsességgel adod, mert a javamat akarod. Ámen. 

 

 szöveg: Tim Keller - Jézus énekei, a Zsoltárok

fotó: pexels.com