„Amikor Jézus meglátta őt, odahívta, és ezt mondta neki: »Asszony, megszabadultál betegségedtől.«” (Lukács 13,12)
A gyűrűtlen kezemet néztem, ahogy az új városom hatalmas
templomának üvegajtaja felé nyúltam.
A szívem mélyén minden azt kívánta, bárcsak ne lenne igaz.
Bárcsak az árulás csak egy rossz álom lenne. Bárcsak a közel húsz év, amelyben
egy szeretett életet építettem, nem egy olyan fájdalmas félreértés miatt omlott
volna össze, amelyre soha nem számítottam.
A lelkem mélyéről Istenhez kiáltottam. Arra kértem, hogy
lásson meg engem, és gyógyítsa be mindazokat a részeket bennem, amelyek
elvesztek egy olyan történet végén, amelyet nem én választottam. Gyógyítsa meg
annak a fájdalmát, hogy nem kellettem, hogy nem engem választottak. És
gyógyítsa meg azt a mély gyászt, amely lassan az életem minden részét
betöltötte.
A gyülekezeti terem hátsó részében húzódtam meg. Hagytam,
hogy a könnyeim csendben végigfolyjanak az arcomon, miközben a lelkész a Lukács
13. fejezetéből olvasott – annak az asszonynak a történetét, aki tizennyolc
éven át görnyedten élt, és nem tudott felegyenesedni.
Aztán meghallottam ezeket a szavakat:
„Amikor Jézus meglátta őt, odahívta, és ezt mondta neki:
»Asszony, megszabadultál betegségedtől.«” (Lukács 13,12)
Ezek a szavak olyan mélyen érintettek, mintha hirtelen szent
csend ereszkedett volna a szívemre.
Szinte magamat láttam az asszony mellett állva, és azon
gondolkodtam, vajon mi kellett ahhoz, hogy azon a napon eljusson a zsinagógába.
Vajon milyen lehetett úgy belépni oda, hogy éveken át hordozta magában a
fájdalmat és a szenvedést? Egy olyan élet gyászát, amelyet nem ő választott –
és közben mégis ott élt benne a remény, hogy talán létezik valami több.
Aztán egyetlen pillanatban minden megváltozott.
Jézus meglátta őt az emberekkel teli zsinagógában. Megállt,
és odahívta magához. A Messiás szelíd hangja megszólította őt, és szabadságot
hozott az életébe.
Annyira szeretem ezt Jézusban: hogy észreveszi azokat, akik
megtörtek. Hogy meglátja azt a szenvedést is, amelyet mások talán észre sem
vesznek. Nincs olyan fájdalom, nincs olyan gyász, és nincs olyan időszak,
amikor összetörtnek érezzük magunkat, amit Ő ne látna.
Ha most éppen ott vagy, ahol én akkor voltam, hadd
emlékeztesselek valamire:
Vidd Jézus elé az egész történetedet.
Soha nem lesz olyan pillanat, amikor ne akarná a megtört
szíved minden egyes darabját.
Engedd meg magadnak, hogy a fájdalom mindent elnyomó zaján
túl meghalld a Messiásod hangját. Az Ő hangja elér a lelkünk legmélyéig.
Szabadságot hoz, és újra reménnyel tölt el.
Ugyanaz a Megváltó lát minket is, aki annyi évvel ezelőtt
meglátta azt az asszonyt. Ha ott lettünk volna abban a zsinagógában, értünk is
megállt volna.
Amikor az a történet, amelyet éppen hordozunk, semmiben sem
hasonlít ahhoz, amit valaha elképzeltünk vagy megterveztünk, az Ő szelíd és
gyógyító hangja akkor is arra hív, hogy közelebb lépjünk hozzá.
Hajolj közelebb, és figyelj arra a szelíd hangra, amely azon
a napon meglátott egy megtört asszonyt. Arra a hangra, amely meglátott engem
abban a félhomályos templomban. És arra a hangra, amely most téged is lát.
Bízd rá történeted minden egyes darabját.
Ő valami gyönyörűt ír belőle.
Mennyei Atyám,
köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy a nevemen szólítasz.
Amikor a fájdalom túl nehéznek, a veszteség pedig túl nagynak tűnik, segíts,
hogy meghalljam a hangodat, és át tudjam adni neked minden összetört darabomat.
Bízom benned, Jézus.
Jézus nevében,ámen.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2026/08/31/jesus-saw-her-and-he-sees-us-too
https://www.pexels.com/hu-hu/foto/termeszet-turazas-kirandulas-esik-4390584/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése