Az Isten, Aki lát engem...

Néha az élet váratlan helyzeteket hoz elénk.

Olyan utakon találjuk magunkat, amelyekre soha nem akartunk rálépni. Teljesítetlen elvárásokkal és keserű csalódással szembesülünk, miközben a megválaszolt imáink másképp néznek ki, mint ahogy eredetileg reméltük.

Elveszve találhatjuk magunkat a vadonban, egyedül, megijedve és nehéz szívvel, miközben azon tűnődünk, hogyan jutottunk ide, erre a helyre, ahol soha nem akartunk lenni. Ez a sivár vidék elkeserítőnek tűnhet, miközben elhisszük a hazugságot, hogy ez a történetünk vége. Üresnek, tehetetlennek és reménytelennek érezzük magunkat.

Amikor azonban Isten belép a mi vadonunkba, az Ő jelenléte mindent megváltoztat.

A történetünk teljesen új irányt vet.

Az 1 Mózes 16-ban Hágárt találjuk a vadonban, miután Sárai rosszul bánt vele. Ismeri az elutasítás fájdalmát, és olyan úton van most, amelyet soha sem tervezett önmaga számára. Isten, tele irgalommal és kegyelemmel, itt, a kétségbeesésében találkozik vele. Szeretettel megnyitotta Hágár szemét, felfrissítette a lelkét, és emlékeztette az ígéreteire, amelyeket neki és Ismáelnek mondott. Bár Hágár nem akart a vadonban lenni, ez volt az egyetlen hely, ahol találkozhatott Istennel. Egyiptomi szolgálóként, aki valószínűleg több isten vallásában nőtt fel, a valódi Istent tapasztalta meg szorongatott helyzetében.

A kétségbeesett pillanatok gyakran nyitják meg szívünket és szemünket Isten felé. Néha a semmi közepén kell lennünk; egyedül, szegényen és kifosztva ahhoz, hogy meghalljuk Istent, és Őt válasszuk minden más helyett.

Istennek nem versenyez a figyelmünkért, épp ezért általában akkor éljük meg azokat a hihetetlen élményeinket Istennel, amikor a legmélyebben vagyunk, ekkor tudunk igazán Rá figyelni,  akkor kerülünk közelebb hozzá, amikor már a mi eszköztárunk kifogyott. Hangja kristálytisztán hallatszik a kietlen táj csendjében. Bár Isten nem vitte ki Hágárt és Ismáelt a vadonból, életet teremtett számukra ott, ahol voltak. Olyan módon támaszkodhattak Istenre, ahogyan nem tudtak volna, ha kivezette volna őket onnan. Isten életben tartotta őket, biztonságot nyújtott, és beteljesítette az ígéreteit, amelyeket nekik adott. Mindenben, amiben Hágár úgy érezte, hogy hiányt szenved, a vadon bőségesen kipótolta Istenben. Láthatóvá, hallhatóvá és kapcsolódóvá vált számára. A vadonban Hágár megerősíthette kapcsolatát Istennel, ahol El Roi-nak, az "Isten, Aki lát" nevezte Őt.

Isten Ismáel életében is jelen volt, és gondoskodott róla, amíg felnőtt. Hágár és Ismáel megtapasztalhatták, hogy Isten beteljesíti ígéreteit.

Gyakran azért találjuk magunkat a vadonban, mert túlságosan kétségbeesettek vagyunk ahhoz, hogy értelmet adjunk a helyzetünknek. Kiszáradhatunk, és lelkünk szomjazhat, miközben egyedül próbáljuk túlélni a nehézségeinket. Elfelejtjük a reményt, amely Istenben van, és nem tudjuk megragadni az egyetlen igaz Forrást, amelyre szükségünk van. Hágár hozzáállása drasztikusan megváltozott, amikor Isten megnyitotta a szemét, és gondoskodott róla. Szeretettel formálta a szívét, hogy meglássa Őt azáltal, hogy megmutatta neki, hogy Ő látja őt.

Barátaim, akárcsak Hágárt, Isten lát téged is. Látja a szükségleteidet és a szíved vágyait. Mindig veled van! Kívánom, hogy az Istenbe vetett hited és annak tudata, hogy ki is Ő valójában, virágozzon az életedben!

„Azután Hágár így nevezte az Urat, aki szólt hozzá: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott.” ‭‭1Mózes‬ ‭16‬:‭13‬ ‭RÚF‬‬

Forrás: My Jars of Clay