Engedd, hogy a fájdalom jobb emberré tegyen, ne keserűvé

„Néha fájdalmas tapasztalat kell ahhoz, hogy az ember megváltoztassa az útját.” 

Péld 20,30 (GNT fordítás)

Nem számít, ki vagy, Isten első számú célja az életedben az, hogy Jézushoz hasonlóbbá tegyen. Ennek érdekében ugyanazokon a dolgokon visz át téged, mint amelyeken Jézusnak is át kellett mennie.

Jézus néha magányos volt, vagy félreértették, kritizálták és elítélték. Egyes napokon kimerült volt, más napokon pedig távol kellett lennie az emberektől, hogy egyedül lehessen. Jézus még kísértésbe is került!

Isten nem kímélte meg Jézust ezektől a dolgoktól – és téged sem fog megkímélni.

A zsidókhoz írt levél 5. részének 9. verse azt mondja: „A szenvedés tette tökéletessé Jézust” (CEV fordítás). Ebben a versben a „tökéletes” szó jelentése „teljes”. Jézus úgy lett teljes, hogy nehéz időket élt át.

Ez rád is igaz. Vannak dolgok, amelyeket csak a fájdalmak által tanulhatsz meg.

A második korinthusi levélben Pál keresztények egy olyan csoportjának írt, akik éppen heves üldöztetésen, szenvedéseken és fájdalmakon mentek keresztül. Azt mondja: „Hát nem csodálatos minden mód, ahogyan ez a szorongás közelebb vitt Istenhez? Telve vagytok élettel, együttérzőbbek, érzékenyebbek, áhítatosabbak, emberibbek, szenvedélyesebbek és felelősségteljesebbek lettetek. Bárhogy is nézzük, tiszta szívvel jöttetek ki ebből.” (2Kor 7,11-13 MSG fordítás).

Pál rámutatott hét dologra, amelyek a korinthusiak szenvedéseiből származtak. Élettel telibbek, együttérzőbbek, érzékenyebbek, áhítatosabbak, emberibbek, szenvedélyesebbek és felelősségteljesebbek voltak.

Szeretnéd, ha ez a hét nagyszerű dolog az életedbe bekerülne? Csak kérned kell Istent, hogy használja fel a fájdalmat az életedben a jóra és működj együtt vele.

A fájdalom átalakít. Soha nem hagy ott, ahol elkezdted. Választhatsz, hogy elvigyen téged a keserűség helyére vagy jobb emberré válhatsz általa.

Nem tudom, mostanában min kell keresztül menned. Lehetnek fizikai, pénzügyi vagy kapcsolati problémáid. Talán ez egy hosszan tartó fájdalom, amely úgy tűnik, hogy soha nem akar elmúlni. Bármi is legyen az, dönthetsz úgy, hogy méginkább fejlődsz jellemben és általa egyre jobban Jézushoz hasonlóvá válsz.

Miközben Pál és a körülötte lévő hívők szenvedtek, úgy döntöttek, hogy az örökkévalóságra tekintenek, és most te is ezt teheted: „Ezért sohasem csüggedünk el. Bár fizikai lényünk fokozatosan hanyatlik, lelki lényünk mégis napról napra megújul. És ez a kis és átmeneti nyomorúság, amelyet elszenvedünk, hatalmas és örök dicsőséget hoz nekünk, sokkal nagyobbat, mint a mostani baj.” (2Kor 4,16-17 GNT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

*    Milyen fájdalmas dolgokat élt át Jézus, amelyeket te is átéltél?
*    Hogyan segít az örökkévaló perspektíva kitartani a fájdalmak között?
*    Milyen nehézségekkel nézel szembe most? Mit tehetsz azért, hogy szenvedéseid által Jézushoz hasonlóbbá válj?






Forrás: Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.20.
fordítás: napiremény.blog.hu
fotó:pinterest.com

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések