Az egyetlen, amire igazán szükségünk van a mai napon
Jézus azt mondta nekik: "Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.
Régebben úgy tekintettem az imakéréseimre, mint az Amazon Prime-ról megérkező csomagjaimra: biztos akartam lenni abban, hogy azt kapom, amit kértem, pont úgy néz ki, mint számítottam rá, és rekord időn belül meg is érkezik számomra. A kívánságaim teljesítésétől tettem függővé Istenhez fűződő kapcsolatom minőségét.
Nem vagyok büszke erre az időszakomra. Túl emberi és manipulatív módon kezeltem az imádságaimat. A kéréseimet rendelésként, a válaszokat olcsón megkapható termékként kezeltem, a feladót pedig egy távoli szereplőként, akivel nem igazán foglalkoztam a következő rendelésem leadásáig...
Most már nem így akarom megélni a mindennapokat. Isten elé akarom hozni a szükségleteimet, a vágyaimat, az éhségemet, és el akarom fogadni, hogy amit elém helyez az adott napon, az számomra az élet kenyere. Amikor Jézus imádkozni tanított bennünket, akkor az első kérése a mindennapi kenyérre vonatkozott. A kenyér azonban nagyon sokféle formában jelent meg a Bibliában.
Például Mózes III. 2:4-ben „finomlisztből készült, olajjal gyúrt kovásztalan lepényként”, az V.Mózes 8:3-ban „égből jövő Manna”-ként olvashatunk róla. A legszebb viszont János ev. 6:35. versében lévő leírás, amikor Jézus az „élet kenyere”-ként mutatja be önmagát. Mindhárom Isten gondviselésének a megjelenési formája, de ha őszinték vagyunk, akkor emberi szívünk a finom lisztből készült kenyeret találja a legvonzóbbnak...
Mennyit veszítünk, ha így gondolkozunk, hiszen ha csak a finom, gyúrt kenyeret várjuk Istentől, akkor a legmegszokottabb megjelenési formában gondolkodunk az élet kenyerét illetően. Ekkor Isten gondviselése a saját munkánk megáldásán keresztül jelenik meg, hiszen mi aratjuk le a búzát, mi dolgozzuk fel és sütjük meg a kenyeret. Talán ezért is szeretem annyira ezt a megjelenési formát, hiszen én dolgozom érte és így a kontrollt valamilyen formában megtarthatom.
A Manna jelképében Isten, - tőlünk függetlenül, - ellát bennünket. Amikor Izráel népének a Manna az égből Isten csodálatos gondoskodásaként alászállott, nem a megszokott kenyér formájában vehették magukhoz. Ennek ellenére, közvetlenül Istentől kapták nap mint nap, és közel 2 millió izraelit látott el a pusztában 40 éven keresztül, mindaddig, míg szükségük volt rá. Ez egy hatalmas csoda volt. Bár még a manna esetében is, az embereknek részt kellett vállalniuk, hiszen a sátrakon kívülre kellett menniük, hogy összeszedjék azt. Nem termesztették, nem dolgoztak érte, csupán összeszedték, de mindig számíthattak rá.
A kontrollban és a kiszámíthatóságban is talán úgy tűnik, hogy bízunk Istenben, de ha mélyen magunkban nézünk, akkor rádöbbenünk, hogy valójában elvárjuk, hogy Isten mindenképpen munkálkodjon az érdekünkben.
Az élet kenyerének legcsodálatosabb megjelenési formája azonban, maga Jézus Krisztus. Ő nem egy olyan gondviselés, akiért megdolgozunk, vagy összeszedünk, Ő bennünk él, lelkünk legbelső zugáig elér, táplálva, éltetve bennünket.
János 6:35-ben Jézus kijelenti: "Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.„
Ő a legcsodálatosabb, legtermészetfelettibb gondoskodás, amit kaphatunk, és sokszor fel sem fogjuk, hogy Ő az akire leginkább szükségünk van.
Hallom, az ellenvetésed, amit megfogalmazol magadban: „Nehéz dolgon megyek át éppen, mindez nem igazán visz közelebb Istenhez, sőt egyre inkább eltávolodom Tőle.”
Teljesen megértelek. Életem bizonyos területeivel kapcsolatban pontosan így érzek én is.
Azonban, ha Jézus bennünk él, akkor a megválaszolt ima és gondviselés tudatában élhetünk. Ő jót tud kihozni abból, a szörnyűségből, amit magunk körül látunk. Ő most is, folyamatosan az érdekünkben munkálkodik.
A Manna jelképében Isten, - tőlünk függetlenül, - ellát bennünket. Amikor Izráel népének a Manna az égből Isten csodálatos gondoskodásaként alászállott, nem a megszokott kenyér formájában vehették magukhoz. Ennek ellenére, közvetlenül Istentől kapták nap mint nap, és közel 2 millió izraelit látott el a pusztában 40 éven keresztül, mindaddig, míg szükségük volt rá. Ez egy hatalmas csoda volt. Bár még a manna esetében is, az embereknek részt kellett vállalniuk, hiszen a sátrakon kívülre kellett menniük, hogy összeszedjék azt. Nem termesztették, nem dolgoztak érte, csupán összeszedték, de mindig számíthattak rá.
A kontrollban és a kiszámíthatóságban is talán úgy tűnik, hogy bízunk Istenben, de ha mélyen magunkban nézünk, akkor rádöbbenünk, hogy valójában elvárjuk, hogy Isten mindenképpen munkálkodjon az érdekünkben.
Az élet kenyerének legcsodálatosabb megjelenési formája azonban, maga Jézus Krisztus. Ő nem egy olyan gondviselés, akiért megdolgozunk, vagy összeszedünk, Ő bennünk él, lelkünk legbelső zugáig elér, táplálva, éltetve bennünket.
János 6:35-ben Jézus kijelenti: "Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.„
Ő a legcsodálatosabb, legtermészetfelettibb gondoskodás, amit kaphatunk, és sokszor fel sem fogjuk, hogy Ő az akire leginkább szükségünk van.
Hallom, az ellenvetésed, amit megfogalmazol magadban: „Nehéz dolgon megyek át éppen, mindez nem igazán visz közelebb Istenhez, sőt egyre inkább eltávolodom Tőle.”
Teljesen megértelek. Életem bizonyos területeivel kapcsolatban pontosan így érzek én is.
Azonban, ha Jézus bennünk él, akkor a megválaszolt ima és gondviselés tudatában élhetünk. Ő jót tud kihozni abból, a szörnyűségből, amit magunk körül látunk. Ő most is, folyamatosan az érdekünkben munkálkodik.
Ő most is közbenjár az Atyánál az érdekedben, olyan szavakkal, amelyet ha hallanál, soha többé nem félnél a rád váró eseményektől. Soha se kérdőjelezd meg az Ő feléd odahajló szeretetét vagy jóságát.
Mi csak azt látjuk ami előttünk van, azt tudjuk elképzelni, amit emberi értelmünk felfoghat, Isten azonban valami olyat készít számunkra, amit mi most még el sem tudunk képzelni. Lehet, hogy már ebben az életben ki fog bontakozni előttünk ez az Isteni terv, de lehet, hogy majd csak az örök életben lesz nyilvánvaló számunkra. Mindaddig azonban bizonyosak lehetünk afelől, hogy mindaz, amit kapunk az adott napon, az Ő gondviseléséből van. Lehet, hogy már most megragadhatjuk ennek az Isteni jóságnak a valóságát, mert az életünk egy könnyebb szakaszában vagyunk, de az is lehet, hogy az a nehézség, amit megélünk most, az egy nagyobb terv jövőbeni kibontakozását szolgálja.
Így, a mai napon, Barátaim, imádkozzunk a jelen szükségletei szerint. Mondjuk ki a bensőnkben feszülő szavakat, engedjük, hogy a könnyeink végigcsorogjanak az arcunkon, ha kell zokogjunk is, de közben engedjük, hogy a kétségbeesésünk reménységgel keveredjen. Nézzünk úgy a mai nap terhére, hogy ne feledjük el mindazt, amit Istenről, a gondviseléséről tudunk, és bízzunk abban, hogy Jézus jót fog kimunkálni mindenből.
Jézus! Köszönöm, hogy Te minden vagy, amire szükségem van a mai napon. Úgy tekintek Rád, mint az élet kenyerére. Erősíts meg a küzdelmemben, miközben válaszodra várok. Segíts, hogy bízhassak tökéletes időzítésedben. Jézus nevében, Ámen
Isten megsegít engem, az Úr megtartja életemet.
(Zsoltár 54:4)
(Forrás: Proverbs31 Daily devotions, Lysa TerKeurst: The One We Really Need Today, October 22, 2020. https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/10/22/the-one-we-really-need-today
fordítás: saját, fotó: pinterest)
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése