Mint fénysugár az éjszakában

„A kijelentés sátrában, kívül a kárpiton, amely a bizonyság ládája előtt van, gondozzák azt /az égő mécsest/Áron és fiai estétől reggelig az ÚR színe előtt. Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre Izráel fiainál!”

2Móz 27-21

Legélénkebben megmaradt gyermekkori emlékeim a vízparti családi sátorozásokhoz kötődnek. Megérte a sátrak, bőröndök, hálózsákok, élelmiszer fáradságos bepakolása az autóba azt a pillanatot, mikor végre felállítottuk a sátrat, és elkezdődhetett a táborozás.
Azt szerettem legjobban, mikor besötétedett, a gyerekzsivaj elhalkult, a grillező parazsak fénye kihunyt, elpakoltunk, elmosogattunk vacsora után, anya bevitte a lámpát a sátorba, rendbe rakta a holmikat, felmérte a készleteinket. Én meg sütkéreztem a sátorból kiszűrődő fényben, szüleim közelségének biztonságában.
Ezek az emlékek törtek elő, mikor elolvastam bibliaolvasó kalauzom mára kijelölt fejezetét, a 27.-et Mózes második könyvéből.
Aprólékos részletekbe menően megadja Isten az előző fejezetekben a Szövetség Sátra elkészítésének tervét, a Szent Sátorét, ahol Őt imádhatják a zsidók úton Egyiptomból Kánaánba. Mondatról mondatra részletesen olvashatunk a szükséges alapanyagokról, a méretekről, a szerkezetről.
A terv elkészülte után következtek a berendezésre vonatkozó utasításai Istennek. Ezek közé tartozott egy gyönyörű mécstartó örökké égő mécsesekkel. Ennek a különlegesen finomra megmunkált mécstartónak a leírását a 2Móz 25,31-40 versekben találjuk. Színaranyból kellett, hogy elkészítsék az Isten által kirendelt művészek, és olajbogyókból sajtolt tiszta olaj égett bennük.
Mint egy nagy kirakó elemei, úgy állt össze a kép, miközben más szentírási részleteket, igazságokat is hozzáolvastam a Szövetség Sátrában lévő mécstartó gazdag szimbolikájához. Kezdtem megérteni, hogyan nyilvánítja ki Isten az Ő tervét nekünk, évezredekkel későbbi gyermekeinek:
Mi vagyunk a sátor (2Kor 5,4).
Jézus a fény (Jn 1,4).
A Szentlélek az olaj (Zak 4,1-6).
A bennünk lévő Szentlélektől táplálva Jézus fényét kell kisugároznunk a sötétségbe (Mt 15,14-16).
Ahogy az izraeliták vitték a Szent Sátort a sivatagon át…
Ahogy a szüleim felállították a sátrat a vízparton…
Ahogy én haladok a sötét világon keresztül…
Isten ellát a Fénnyel, hogy megvilágítsa a sötétséget, és megalkotja a sátrat (minket), amin át sugározhat.
Hogy Jézus fénye áttörje a sötétséget, és mind fényesebben ragyogjon, nekünk egyre áttetszőbbé kell válnunk.
Hogy folyamatosan ragyogjon a fény, állandóan táplálnunk kell a Szentlélekből imádság, a Szentírás olvasása és megjegyzése által, azáltal, hogy Benne élünk és vagyunk.
Hogy Jézus fénye fel tudja oldani a világ tintaszerű sötétségét, újra meg újra, félelem nélkül tovább kell költöztetnünk a sátrunkat, olyan helyekre, ahova még nem ért el a fény.
Egy világnyi ember vágyik Jézus jelenlétére és biztonságára – de szükségük van jelzőtűzre. Mi, szerény sátrak, akik a Fény hordozói vagyunk, ragyogjunk mindenütt, ahol járunk ebben a világban!

Uram, köszönöm, hogy Fényed egyszerű hajléka lehetek. Azt kérem, hogy mint a papok, akiknek tisztje volt a láng életben tartása, olyan hűséggel ápoljam Fényedet, és ragyogtassam szünet nélkül. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Amy Carroll: A Light in the Darkness, Encouragement for today, 2013.04.24. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)