Alapítványunk

A GONDVISELÉS A RÁSZORULÓKÉRT ALAPÍTVÁNY azzal a céllal jött létre, hogy idős, magányos embereknek, tartós betegséggel küzdő rászorulóknak, illetve nehéz körülmények között felnövő gyermekeknek és családjaiknak nyújtson testi és lelki támogatást. Kérjük, ha teheti segítse munkánkat, hogy még több rászoruló emberhez eljuthassunk. 
Az alapítvány kiemelten fontosnak tartja az SNI-s gyerekek és családjaik életének megkönnyítését. Szeretnénk minél több kisgyereknek a megfelelő fejlesztést elérhetővé tenni. Létfontosságú szempontnak tartjuk az együttérzés és a tolerancia jelenlétét a társadalomban. Célunk, hogy az SNI-s kisgyermekek be tudjanak illeszkedni a közösségbe, hogy ott elfogadást és megértést találjanak, majd később, felnőtt korukban a társadalom értékes, hasznos tagjának érezhessék magukat. 

Igyekszünk az emberekhez odahajolni, és “meglátni az embert az emberben.” Fontosnak tartjuk, hogy ne “kampány” segítséget nyújtsunk, hanem ott legyünk a rászorulók mellett életvezetésükben, tanácsokkal lássuk el őket, és reményt és vigaszt nyújtsunk nekik. Munkatársaink kapcsolatban állnak olyan kettészakadt, függőségektől megterhelt családokkal, ahol a személyes tanácsadás és a megfelelő szakemberhez történő közvetítés az évek során tartós, pozitív eredménnyel járt. Ezeknek a családoknak.


Adószámunk:
19560306-1-06
Bankszámlaszámunk:
CIB Bank
10700433-46768106-51100005



Megjegyzések

  1. ÁLDÁS BÉKESSÉG!
    HÁLÁS SZIVVEL KÖSZÖNÖM, HOGY RÉSZESÜLHETTEM EBBEN AZ ÖRÖMBEN, MOST !
    HOGY ILYEN GAZDAGSÁG ÉRT A MINDEN KEGYELEM ISTENÉTŐL, MINT AZ Ő AJÁNDÉKA..ADOMÁNYA! Szerényen, de szeretném támogatni ezt az " ARANY OLDALT "
    SOLI DEO GLORIA!
    JÉZUS KRISZTUS TEGNAP, MA ÉS ÖRÖKKÉ UGYANAZ! Ámen.

    VálaszTörlés

  2. élelmiszerben kérünk segitséget!!!
    Sajnos saját hibánkon kívül nehéz helyzetbe kerültünk! Feleségem fizetéséből havi 16 ezret vonnak le tartozás fejében, így bárminemű segítséget, élelmiszert is szívesen elfogadunk! Én jelenleg közmunkán vagyok, beteg feleségemeLL(vizes láb, lábszárfekély), de jómagam is szívbeteg vagyok, amely mellé még cukorbetegség is társul Csillának kevés vörösvérsejtje, ill hemoglobinja van, dolgozni nem bír, fárad! Én inzulinos cukorbeteg vagyok (napi 2x)! Ezért kérnem a segítségeteket! Bővebb információ privát üzenetben! Köszönöm!//varga zoltan vadna szabadsag tér 15 diabetese neuropathya allapitottak meg ill... gerinc csipö kopas ill szükület //ha valaki tud segiteni feleségem számla száma 116 00006 00000000 2576 6862!!tavaly majusban volt egy mütétem bocsanat leirom ,herezacskon folyamatos magas cukor miatt ,lett egy tályog ill. a lágyrészen megmütöttek ,, és a mütét után kialakult egy sipoly ,, a sipolybol 9 honapig lógott belöllem egy mütét közben bennem hagyott géz darab ... a sipoly ami a lágyrészen van nem lehet emelni hajolni váladékozik még dolgozom közmunkán mindkettönk fizetéséböl von végrehajto

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések