Amikor a negatív gondolatok irányítják az életedet

Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! (Példabeszédek 4:23)


Tudtam, hogy ott vannak, mégis megpróbáltam tudomás se venni róluk – mintha nem is léteznének.

Ők határozták meg, hogyan ébredtem reggel, és milyen érzésekkel feküdtem le este. Gyakran érzelmi hullámzásba sodortak, amelyben elveszítettem az önuralmamat.

Ők diktálták, hogyan reagáljak egy-egy helyzetben vagy beszélgetés során. Sokszor sértettnek, dühösnek vagy megbántottnak éreztem magam – akkor is, amikor ennek talán nem is volt valódi alapja. Folyton a hiányosságaimat és a hibáimat suttogták a fülembe, ettől kisebbrendűnek és értéktelennek láttam magam. Újra és újra lehangoltságba és reménytelenségbe taszítottak, elrabolva a békémet és az örömömet.

Hogy kik azok az „ők”?

A gondolataim.

Az elmúlt hónapokban nehéz időszakon mentem keresztül a házasságomban kialakult fájdalmas helyzet miatt, és ennek következtében negatív gondolatok vették át az irányítást az életem felett.

Nem akartam szomorú és boldogtalan lenni, mégis újra meg újra azok körül a dolgok körül forogtak a gondolataim, amelyek elszomorítottak. Nem akartam elcsüggedni vagy félni, mégis nehéz volt a szívem.

A negatív gondolatok nemcsak az érzelmeimet terhelték meg, hanem az egész élethez való hozzáállásomat is. Úgy éreztem, mintha mentálisan, érzelmileg, sőt időnként lelkileg is egyre mélyebbre süllyednék.

A mai kulcsige   bölcs tanácsot ad a gondolataink kezelésére: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! ” (Példabeszédek 4:23)

Ezt a részt Salamon király írta a fiainak. A Példabeszédek negyedik fejezetét olvasva feltűnt, hogy bár Salamon Izráel királya volt, nem csupán királyi ügyekben adott útmutatást – például a pénz kezeléséről, a feladatokról vagy az ország vezetéséről. Sokkal inkább arról beszélt, mennyire fontos uralni a gondolatainkat, mert azok határozzák meg az érzéseinket és végső soron az életünket.

Gondolataink minősége meghatározza életünk minőségét.

Amire az elménk összpontosít, az formál bennünket és az életünket. A gondolataink és az érzéseink nagyobb hatalommal bírnak, mint hinnénk. Lassan, szinte észrevétlenül olyan irányba terelhetnek bennünket – és akár a hitünket is –, amerre talán nem is szeretnénk menni. Salamon király tudta, hogy sokszor nem csupán a körülményeink, hanem a gondolataink vezetnek a bukásunkhoz. Ezért int bennünket arra az Írás, hogy legyünk körültekintőek abban, mit engedünk be a szívünkbe és az elménkbe.

Amikor felismertem, hogy a gondolataim irányítják az életemet, bevallottam Jézusnak, hogy hagytam, hogy az érzelmek által táplált gondolatok elvegyék az örömömet, a reményemet és a hitemet. Kértem Őt, emlékeztessen az Ő igazságára: arra, hogy akkor is dönthetek a pozitív hozzáállás mellett, ha a körülményeim nem azok.

Ahogy Ő segített tudatosan megváltoztatni a gondolkodásomat, az életem is változni kezdett. És a tiéd is megváltozhat.

Uram, néha úgy érzem, mintha elmerülnék a saját hozzáállásomban, gondolkodásmódomban, sőt még a hitemben is. Bocsásd meg, hogy engedtem a negativitásnak, hogy hatalmába kerítse az érzéseimet, a gondolataimat és az életemet. Tölts el ma reménnyel. Adj bölcsességet, hogy uralni tudjam a hozzáállásomat, és segíts megtanulni átformálni a gondolataimat, a szívemet és az életemet. Jézus nevében, ámen.





(forrás: https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2026/02/28/when-negative-thoughts-run-your-life
fotó:pexels.com)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések