Hogyan szerezd vissza a mosolyod
„Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív összetöri a lelket.” Péld 15,13
Nemrég fényképeket nézegettünk a gyerekekkel. Boldog pillanatokat, nyaralást, családi együttléteket megörökítő, pár éve készült fotókat, melyeken én is ott voltam azokkal az emberekkel, akiket legjobban szeretek.
24 éves Morgan lányom mondott közben egy meglepőt. — Anyu, tudod mit vettem észre ezeken a képeken? — Mit? - kérdeztem kíváncsian. — Mindegyiken mosolyogsz, de ha jobban megnézem, a szemed mindig szomorú.
Pillanatra megakasztot a válaszadásban a megfigyelés mély igazsága, de aztán őszintén így szóltam: — Tudod, drágám, valóban szomorú voltam. Annyira mély volt lelkemben a fájdalom, hogy nem is tudtam beszélni róla senkinek. Nehéz időszak volt családunk életében, sorra értek veszteségek, félelem és aggódás volt bennem, úgy éreztem, képtelen vagyok megbirkózni a kihívásokkal. Igen, nagyon szomorú időszak volt.
Minderről persze már rég tudott, ahogy a két másik gyermekem is, hisz együtt éltünk át mindent. Az volt az érdekes, hogy észrevette, hiába igyekeztem mosolyogni, hiába próbáltam boldognak érezni magam és annak is látszani, a szemem szomorúsága elárulta a valóságot. A lelkem romokban volt, és ezt nem tudta elfedni a mosoly az arcomon.
A mély bánat, az örömnélküliség meglátszik az ember arckifejezésén, ahogy az is, ha őszintén örül a szíve. Az öröm belső állapot, mely külsőleg is megnyilvánul. Ha a lelkünk összetört, az örömöt csak Jézus Krisztus békessége, szeretete, gyógyítása tudja visszahozni.
Mai alapigénkben Salamon ezt írja: „Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív összetöri a lelket.” Péld 15,13. Mindenkit érnek megpróbáltatások élete során, de örömünket, érzéseinket hitünk és a bajokhoz való hozzáállásunk befolyásolja, ez határozza meg, hogy mi lesz belőlünk, sőt még azt is, hogy külsőleg hogy nézünk ki.
Belső örömünk szintje látszik a magatartásunkon. Ha hagyjuk, hogy az élet és más emberek alakítsák örömünket, lelkiállapotunk leromlik, mosolyunk megfakul.
Ez a szentírási mondat megállapítja, hogy ha hagyjuk a negatív gondolatokat és érzelmeket eluralkodni, vagy engedjük, hogy mások és a nehéz körülmények irányítsák boldogságunkat, lelkünk összetörik, és ezt tekintetünk is tükrözni fogja. Ha viszont a gondok közepette kérjük Krisztust, adjon örömöt, megkapjuk, és érezni is fogjuk a valódi belső öröm ajándékát, ami az arcunkon is meg fog látszani.
Emlékszem, nem sokkal azután, hogy a képek készültek, merész ígéretet tettem magamnak és Istennek, hogy történjék bármi, újra megtalálom a boldogságot. Tudatosan változtatni kezdtem gondolati sémáimon, negatív hozzáállásomat igyekeztem pozitívra cserélni. Minden nap teljes szívből kértem Istent, állítsa vissza örömömet – a megváltottság örömét – akkor is, ha a külső körülmények nem változnak.
És tudod, mi történt? Idővel, hit és kitartó imádság által, megadta ezt nekem. A helyzet mit sem változott, de szívem és elmém átalakult. Visszatért lelkembe a boldogság, arcomra az őszinte derű.
A mosoly visszaszerzése belülről indul. Ha lelkünk derűs, arcunk is mosolyogni fog.
Drága Jézus, átadom Neked a belső békémet befolyásoló embereket és körülményeket. Hozd vissza megváltottságom örömét, segíts, hogy újra tudjak őszintén mosolyogni. Szeretni akarom az életet, amit Tőled kaptam, örömömet akarom lelni benne, bármilyen is. Megfogadom, hogy mától ehhez tartom magam. Jézus nevében, Ámen.
Tracie Miles: How to Get Your Smile Back; Daily Devotions 2018. 09.04.; https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/09/04/how-to-get-your-smile-back; fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com, kép:pinterest.com

Megjegyzések
Megjegyzés küldése