Virtuális Kávézó Nőknek

Nem hiszem, hogy szándékosan tesszük, de sokszor elkap bennünket a gondolat: „Hiányzik az a nő, aki valaha voltam.” Az, aki könnyebben mosolygott, nagyobbat mert álmodni, és hitt abban, hogy bármit képes elbírni, amit az élet elé tesz. Igen… néha nekem is hiányzik. Hiányzik az a lány, aki tele volt reménnyel minden új nap reggelén. Aki mindig hitt abban, hogy a holnap jobb lesz. Aki hitt önmagában, az emberekben, a szeretet erejében. Aki tudta: ha kitart, Isten majd átsegíti. Hiányzik az a fiatal édesanya is, aki gond nélkül mászott a padlón a kisbabái után, még mielőtt a teste meggyengült volna. Aki örült minden apróságnak, és nem tépelődött azon, vajon elég-e, amit ad. Aki még nem cipelte magán a veszteségek súlyát, a diagnózisok terhét és a kimerültség napjait. Volt idő, amikor álarcot viseltem, és próbáltam beilleszkedni. Igyekeztem hasonulni másokhoz, megfelelni, valahová tartozni. Azt hittem, ezt várja tőlem a világ. De közben egyre inkább elvesztettem önmagam — azt az ént,...