Virtuális Kávézó Nőknek

  Elfáradtam… vagy talán végre eljutott hozzám valami, amit már régóta tudnom kellett volna. Nem tölthetem az egész hátralévő életemet azzal, hogy mások rólam alkotott képét próbáljam újra és újra helyreigazítani. Pedig régen ezt tettem. Istenem, de sokszor. Újra és újra lejátszottam magamban beszélgetéseket, azon gondolkodva, vajon mondtam-e valamit rosszul. Túlmagyaráztam magam, mert nehogy már valaki félreértsen. Aggódtam valakinek a hanghordozása, a hallgatása, a véleménye miatt – és mire észbe kaptam, a fél napomat olyan képzeletbeli beszélgetésekkel töltöttem, amelyekben a másik ember még csak ott sem volt. Kimerítő úgy élni, mintha mindenki más fejében kellene laknod. És valahol útközben rájöttem: nem kell. Az emberek félre fognak érteni. Lesznek, akik csak egyetlen fejezetet ismernek belőlem, mégis úgy döntenek, hogy az egész könyvet ismerik. Lesznek, akik valaki más történetét hallják rólam, és soha nem veszik a fáradságot, hogy az enyémet is megkérdezzék. Lesznek...