Öntsük ki a szívünket
"A karmesternek: fúvós hangszerre. Dávid zsoltára. Uram, figyelj beszédemre, értsd meg sóhajtásomat! Ügyelj kiáltásomra, én Királyom és én Istenem, mert hozzád imádkozom! Uram, jó reggel halld meg hangomat. Jó reggel eléd készülök és várlak. Mert nem olyan Isten vagy te, aki a hamisságban gyönyörködnél, nem lakhat nálad gonosz. Nem állhatnak meg szemed előtt a kevélyek, gyűlölsz mindenkit, aki bűnt cselekszik. Elveszíted, akik hazugságot szólnak, a vérszomjas és álnok embert gyűlöli az Úr." 5. Zsoltár 5,1-7 Sok zsoltár panaszkodással kezdődik - mélyről jövő segélykiáltásokkal. Az ilyenek lényegében cenzúrázatlan imádságok, a szív legmélyéről fakadnak. Még ha nem is tudjuk szavakkal kifejezni gyötrődésünket, a kéréseinket Isten elé vihetjük. Ő várja, hogy hozzá forduljunk, és bánatunkban, félelmek között, szenvedésben nála keressünk menedéket, és semmiképpen ne tompítsuk ezeket az érzelmeket különféle élvezetekkel, pótcselekvésekkel, amelyek ugyan sokat ígérnek, de soha nem ...
