Számozni a napokat
„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltárok 90,12 – RÚF) Van egy szokásom: számozom a napjaimat. Minden reggel, amikor felébredek, elcsendesedem egy pillanatra, és ezt mondom: „Uram, ez a nap ezer évnyi örökkévalóságot ér. Ez azt jelenti, hogy az emberek, akikkel ma találkozom, a levelek, amiket megírok, a beszélgetések, amiket folytatok – mindez értékes a te szemedben. Taníts meg arra, hogy megbecsüljem minden pillanat értékét.” Ez a szokás nem egyik napról a másikra alakult ki bennem. Sőt, azt hiszem, ez az egyik legnehezebb dolog: megtanulni számon tartani a napjainkat. Pedig számolni annyi mindent olyan könnyű. Pontosan tudjuk, mennyi pénz van a pénztárcánkban. A gazdák számon tartják a juhaikat, a tanárok a diákokat, az éttermek az eladott adagokat, a kertészek a palántákat. De vajon miért olyan nehéz számba venni a napokat? Talán azért, mert a napjainkat végtelennek látjuk. Mintha mindig lenne még egy holnap. És amit nem tart...
.jpg)