A Fazekas ismeri az agyagot...
Hogyan merészelhetném én, egy agyagedény, bírálni azokat a kezeket, amelyek megformáltak? Hogyan kérdőjelezhetné meg a por annak bölcsességét, aki életet lehelt belé? Hogyan hihetné azt az agyag, amely még mindig a fazekaskorongon forog, hogy jobban tudja, mint a Fazekas, aki már a kezdetektől látja a kész edényt? Túl sok napot töltöttem azzal, hogy csak a forgó korongot figyeltem, és a rám nehezedő nyomást büntetésnek hittem. Formáló munkáját elhagyásnak neveztem. Hallgatását közönynek. Késlekedését feledékenységnek. Pedig mi van akkor, ha minden láthatatlan érintés, minden rejtett mozdulat, minden határozott nyomás az Ő kezében nem azért történik, hogy fájdalmat okozzon, hanem azért, hogy megóvjon attól, hogy túl törékeny legyek hordozni az Ő dicsőségét? Az agyag csak a nyomást érzi. A Fazekas látja a célt. Az agyag csak a forgást ismeri. A Fazekas ismeri a rendeltetést. Az agyag még nem is sejti, milyen asztalra kerül majd egy napon, milyen olajat hordoz, milyen szomjazó lelket fris...
