Soha ne feledd!

 "Könyörülj rajtam, Uram! Lásd meg nyomorúságomat, amely gyűlölőim miatt ért! Te emelsz föl engem a halál kapujából, hogy hirdethessem dicsőségedet Sion leányának kapuiban, és örvendezzek szabadításodnak. A népek a maguk ásta verembe süllyedtek, rejtett hálójukban megakadt a lábuk. Megismertette magát az Úr, ítéletet hozott; a gonoszt saját keze munkája ejti el. A Seolba jutnak a gonoszok, oda jut minden olyan nép, amely elfeledkezik Istenről. Mert nem marad örökre elfelejtve a szegény, a nyomorultak reménye sem vész el végképp. Kel föl, Uram, ne hatalmasodjék el a halandó; vond magad elé ítéletre a népeket! Rettentsd meg, Uram, őket, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak halandók." 9. Zsoltár 14-21

Ez a zsoltár hálaadásból hirtelen irányt vált és a szenvedés közepette feltörő segélykiáltássá alakul. Ilyen az élet. De Dávid belekapaszkodik abba az igazságba, amely kiemeli és megóvja őt a süllyedéstől. Minden bűn gyökere az, hogy az ember megfeledkezik arról, hogy Isten Isten, mi pedig nem vagyunk azok. Így tehát jogos, hogy akik megfeledkeznek Istenről, feledésbe merülnek, akik viszont nem felejtik Istent, azok emlékezete örökkévaló (Ézsaiás 56,5). A keresztények ismerik azt a személyt, aki nem felejtette el Istent, mégis minden tekintetben elhagyatottá vált (Máté 27,46). De mivel Jézus helyettünk halt meg, mi Dávidnál is biztosabban tudhatjuk, hogy Isten mindig ott lesz velünk.

 

Uram, gondjaim nagy része abból fakad, hogy megfeledkezem rólad. Elfeledkezem bölcsességedről, ezért aggodalmaskodom. Megfeledkezem gondoskodásodról, ezért tele vagyok gőggel. Megfeledkezem irgalmadról, ezért van keserűség bennem mások felé. Segíts a nap minden pillanatában emlékeznem arra, hogy ki vagy te. Ámen.

 

 szöveg: Tim Keller - Jézus énekei, a Zsoltárok

fotó: pexels.com