Be akartam húzni valakinek

„Akik ugyanis test szerint élnek, azok a testiekre törekszenek, akik azonban a Lélek szerint, a lelkiekre törekszenek.” Róm 8,5

Először remek ötletnek tűnt, hogy azon a napon menjek vásárolni a fiúkkal, amikor a legnagyobb a forgatag az áruházakban. Beültünk a kocsiba, és lelkesen tervezgettük, milyen akciókat fogunk kihasználni. Lelkesedésem hamar elszállt, mikor megláttam a parkoló előtt kígyózó kocsisort.
A fiúkat leraktam kedvenc üzletük előtt azzal, hogy amint leparkolok, csatlakozom hozzájuk.
Ám amint észrevettem egy megürülő helyet, a legközelebbi autó azonnal elfoglalta. Kezdtem egyre idegesebb lenni, a vérnyomásom minden múló perccel emelkedett.
A következő fordulónál kifordítottam a kocsi orrát, reméltem, hogy kijutván a sorból be tudok szabadulni a parkolóba, ám abban a pillanatban, egy terepjáró mellém vágott. Egy férfi ült benne a családjával. Egyikünknek vissza kellett hátrálnia, és nekem úgy tűnt, mögötte több hely van.
Mosolyogva jeleztem a kezemmel, hogy lenne szíves hátratolatni, hogy elférjek előtte. Döbbenetemre, az ő válaszmozdulatában semmi nem volt abból a kedvességből, amivel én indítottam. Nem volt hajlandó elmozdulni onnan.
Ekkor nekem, akit általában kedvesnek és bájosnak mondanak, aki nem szokott dühöngeni, nem támad vissza, a kislánynak, aki jól tudja, hogy az erőszak nem oldja meg a konfliktusokat – szóval hirtelen beindult a képzeletem. Láttam magam, ahogy kiszállok, szitkozódva kiabálok azzal az emberrel, és a mellkasát lökdösve ráveszem, hogy alázatosan tolasson már hátra az utamból. Pattanásig feszült idegekkel, komolyan kész voltam jelenetet rendezni.
Agyamnak az a része, amelyik még működött, szerencsére észre tért, és meggyőzött, hogy ez a férfi úgysem adja fel, így hát dühtől fortyogva óvatosan visszatolattam a sorba, és csak lángoló tekintetemet lövelltem a férfira, ahogy elhajtott mellettem.
Egy órába telt, mire le tudtam parkolni, és ahogy elindultam a bejárat felé, majdnem összeütköztem a férfival és családjával, akik már kifelé jöttek. Nagyot dobbant a szívem, és borzasztóan szégyelltem magam.
Hirtelen új kép jelent meg a szemem előtt. Állok az áruház előtt, homlokomon felirattal: „Szeretem Jézust, és Őt követem”. Mindaddig, míg kocsim biztonságán kívül kerülve nem találkoztam velük, dühös indulatomat jogosnak éreztem. Most, hogy már lecsillapodtam, felismertem, hogy hibáztam.
Alapigénk az ilyen reakciókat, amilyen az enyém volt, „testinek” tartja. Más fordításokat is megnézve, egy még találóbb megfogalmazást találtam: „Ha életedet a test – pontosabban bukott, korrupt természeted – szerint éled, elméd a test dolgaival foglalkozik. De ha hagyod, hogy életedet a Lélek táplálja – azaz a benned lakó Isten – akkor a Lélek dolgaira figyelsz.”
Hiába vágyik arra a szívem, hogy a Lélek szerint éljek, a bennem lakó Isten jelenlétét sugározva magam köré – azon a napon hagytam, hogy a test felülkerekedjen. Ahelyett, hogy a Lélek dolgaira figyeltem volna, arra összpontosítottam, amit a test akart: anyagi javak felhalmozását, egy üres parkolóhelyet és terveim megvalósítását.
Amire elménk be van állítva, aszerint fogunk cselekedni.
Szerencsére úgy tűnt, a férfi és családja nem ismernek fel, de engem hirtelen alázatossá és bűntudatossá tett a látványuk. Istenhez fohászkodtam, kértem, hogy bocsásson meg, és állítsa vissza szívem és elmém fókuszpontját a Lélek dolgaira. Mikor felülkerekedik a test, kérhetjük Istent, állítsa be újra fókuszpontunkat, és ezzel helyreállhat kapcsolatunk Vele és a többiekkel.

Uram, elmém fókuszpontja olyan könnyen elcsúszik, és észrevétlenül a test szerint kezdek élni ahelyett, hogy Lelked jelenlétében lennék. Segíts, kérlek, hogy minden napot azzal kezdjek, hogy Rád tekintek, és figyelmem irányát egész napra beállítom Feléd – a szívemben, a lelkemben és az elmémben egyaránt. Jézus nevében, Ámen.

(Amy Carroll: The Day I Wanted to Punch Somebody, Encouragement for today, 2015.03.04., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)