Többre vágytam

„Az Úr előtt táncoltam! Az Úr életére, aki engem atyád és egész háza helyett kiválasztott, s megtett fejedelemnek az Úr népe, Izrael fölött: Az Úr előtt igenis táncolok. Sőt, még jobban megalázkodom, mint most, akkor is, ha a te szemedben megvetésre méltó vagyok is.” 2 Sám 6,21-22

Hagyományos gyülekezetben nőttem fel, hagyományos egyházi énekeket énekeltünk. Természetes volt számomra, hogy keresztény vagyok. Keresztény voltam, ahogy például diák is voltam. Főleg az eszemmel.
Nem értek különösebb vallásos élmények. Vasárnaponként összegyűltünk hívő férfiakkal, asszonyokkal, akik tanítottak a vasárnapi iskolában, részt vettek a különböző bizottságok munkájában. Csodálatos volt, belenőttem az Ige és az egyház szeretetébe.
Mégis éreztem, hogy valami többre vágyom.
Aztán gimnazista koromban, a 70-es évek végén, megismerkedtem a keresztény rockzenével. Gyakran hallgattam különböző énekesek, együttesek – Keith Green, Second Chapter of Acts, Phil Keaggy - számait. Ezek a dalok szenvedélyes, élő hitet sugároztak. Valami megmozdult bennem, amikor ezt a zenét hallgattam a magnómon. Kezdett körvonalazódni, mi az a „több”, amire vágyom. A hit a tudatom után a lelkemet is kezdte eltölteni.
Látom magamat a kibérelt hangverseny-csarnokban az élő koncert előtt, ahogy a fél terem üvöltve skandálja: „We love Jesus, yes we do. We love Jesus, how ’bout you?” (Szeretjük Jézust, igen szeretjük Jézust. Hát ti, szeretitek?) A terem másik oldalán álltam a tömegben, harsogtuk a választ, majd megismételtük a kérdést. Öröm, ünneplés vibrált a csarnokban, ahogy kiabáltunk, ugráltunk, lengettük kinyújtott karunkat Jézusért rajongva. Minden méltóság hiányzott a viselkedésünkből, és én magamon kívül voltam – már soha nem leszek a régi. Igen, ilyen hitre vágytam mindig. Túláradt bennem a Jézus iránti szeretet, s nem érdekelt, hogy milyennek látnak, mit gondolnak rólam mások.
Pár éve elolvastam a jelenetet Dávid király életéből, amikor táncolt az Úr előtt. Íme, valaki, akit szintén nem érdekelt, mit gondolnak róla mások. Dávid látta az Úr ládájának visszaérkezését, és ahogy közeledett, képtelen volt uralkodni túláradó örömén. Egyszerű ruházatra cserélte királyi köntösét, és táncolt, táncolt teljes erejéből. Felesége, Michal, az ablakból nézte, és nem tetszett neki, amit látott. Megvetette Dávidot emiatt, és ezt meg is mondta neki. Dávid nem jött zavarba, s válasza ma is erőt ad nekem: „Az Úr előtt táncoltam! Az Úr életére, aki engem atyád és egész háza helyett kiválasztott, s megtett fejedelemnek az Úr népe, Izrael fölött: Az Úr előtt igenis táncolok. Sőt, még jobban megalázkodom, mint most, akkor is, ha a te szemedben megvetésre méltó vagyok is.” 2 Sám 6,21-22
Dávid annyira rá volt hangolódva Istenre, szíve egy ritmusra dobbant az Övével, nem érdekelte mások ítélkezése. Egyetlen dolog töltötte ki a lelkét: imádni akarta Istent őszintén, túlcsordulásig.
Erre vágyom én is, ebben reménykedem, ezért imádkozom. Isten iránti vágyam növekedjen, hogy megszabaduljak az emberektől való félelemtől, és imádhassam őt örömmel, korlátozás nélkül. Amikor majd öreg leszek, mások szemében túl idős a tánchoz, szeretném, ha akkor is ott látnál ráncos kezeimet a magasba emelve, őszes fejemmel bólogatva, nehézkes testemet ringatva a dicsőítés ritmusára, túláradó örömmel. És aztán egy nap, mindezek után, vágyam beteljesül majd. Ó, micsoda nap lesz az!
 

Uram, Dávid királynak igaza volt, és én is erre vágyom. Minden dicsőítésre és imádásra méltó vagy, Istenem. Bocsáss meg, ha mások véleménye hat rám, mikor téged dicsőítelek. Segíts, hogy csak a Te fenségedre koncentráljak, és ne a magam méltóságára. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.06.15., Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)