Rejtett lehetőségek
„Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi tovatűnt, lám, valami új jött létre.”
2Kor 5,17
Krisztus ismeri értékeidet és a benned rejlő lehetőségeket. Te tisztában vagy velük?
Azután töprengtem el ezen a kérdésen, miután ágyba dugtam a kisfiamat.
Lefekvéskor minden este ugyanaz a jelenet játszódik le. Rám néz nagy kék szemekkel, alsó ajkát kicsit csücsöríti a kellő érzelmi hatás kedvéért, és arra kér, hogy esti mesét mondjak neki. Tegnap is így történt. Ilyenkor gyorsan körbejár a tekintetem a szobájában. Keresek valamit, ami megihlet, egy tárgyat, amiről kitalálhatok egy történetet. A szürke posztómajmon akadt meg a szemem.
Gondolatban azonnal szőni kezdtem a történetet egy rőfös bolt polcán évek óta kornyadozó régi, szürke anyagmaradékról. A mese könnyedén alakult képzeletemben, míg a kisember tágra nyílt szemmel üldögélve várta a történet kibontakozását. Amikor véget ért a mese, megpusziltam a gyermekemet, jó éjszakát kívántam neki, s még be sem csuktam az ajtót, mikor halk suttogást hallottam a lelkemben, ami a fenti igevers igazságára figyelmeztetett: „Te épp olyan kicsi, értéktelennek látszó anyagmaradék voltál, de Isten belőled is valami újat formált.”
Az esti mese arról szólt, hogy ez az ócska kis szürke anyagdarab napról napra ott fekszik csendesen a polcon, s nagyon vágyik rá, hogy végre valaki észrevegye. Onnan, ahol feküdt a porlepte polcon, az egész helyiséget láthatta, mindazt a sok értékes méterárut, amik felgöngyölve, egymásra helyezve várták a biztosan meg is érkező vásárlókat. Bennük sokkal több lehetőség rejlett.
Csodálta az élénk narancssárga meg a rózsaszín pöttyös anyagokat, melyek egy napon habos kislányruhákká változnak át; az elegáns csíkosakat, melyekből szépséges otthonok függönyei lesznek; a rojtosokat, csilingelő szélűeket, és a számtalan, különböző, színes rajzfilmfigurákkal díszített, könnyű textíliát.
Ő csak egy egyszerű, szürke posztódarab volt.
Semmi különös, semmi elegancia, semmi, ami értékessé tenné. Kopott. Divatjamúlt. Értéktelen.
Arra biztosan alkalmatlan, hogy bármi új vagy tetszetős dolog készüljön belőle.
Egy tavaszi napon törékeny, idősödő asszony lépett a boltba. A nyakába akasztott mérőszalagról és az ujján lévő gyűszűről a szürke anyag rögtön tudta, hogy a néni varrónő.
Értő szemmel pásztázta a polcokat, közben mindegyre kisepert a homlokából egy rakoncátlan hófehér tincset. Látszott, hogy valami különlegeset keres. Tekintete egyszercsak megpihent a polc végében szégyenlősen meghúzódó szürke posztódarabon, aki még elképzelni sem merte, hogy valaki lehetőséget lásson benne.
Ahogy a varrónő közeledett felé, a kis posztó szíve vadul verni kezdett. Az asszony gyöngéden alányúlt, felemelte, és a pénztárhoz vitte, különféle gombokat, szalagokat, cérnákat válogatva hozzá menet közben.
Mikor a varrónő hazaérkezett, szorgalmasan munkához látott. Lassacskán aranyos, új posztómajommá alakította a szürke anyagmaradékot, unokái majdani nagy gyönyörűségére. Azóta már több generációnyi gyermek lelte örömét benne.
A kis szürke posztódarab, aki magát értéktelennek, életét céltalannak hitte, a varrónő értő kezei között újjászületett. Értéktelennek hitte magát, de az asszony túlnézett a látható valóságon, azon, hogy csak egy kevés régi posztómaradék. Valami újat látott bele, és segített életre hívni a benne rejlő lehetőséget, értéket.
Miután elmondtam fiamnak a mesét, Isten gyengéden eszembe juttatta, hogy én is úgy éreztem magam valamikor, mint a régi posztódarab a poros polcon. Szégyenlős voltam, úgy éreztem, mindenki átnéz rajtam, jelentéktelennek, másokhoz képest fakónak hittem magam. Nem hittem, hogy bennem vagy a múltamban bármi értékes lehetne. Úgy éreztem magam, mintha kidobnivaló textilmaradék lennék.
Aznap éjjel, míg kisfiam ágya szélén ültem, Isten szárnyalásra késztette a képzeletemet. Segített felidéznem, hogyan alakított át, és hogy mialatt én hosszú éveken át vak voltam a bennem rejlő lehetőségekre, Neki végig terve és célja volt velem.
Ahogy az a régi kicsi posztódarab valami újjá alakult a varrónő kezében, úgy válunk mi is új teremtményekké Krisztusban.
Ne feledd, Krisztus látja az értékeidet és a benned rejlő lehetőségeket. És segíteni akar, hogy mindezt te is észrevedd.
Uram, segíts megjegyeznem, hogy új teremtménnyé váltam, amikor elfogadtalak Téged Megváltómnak, és hogy Általad és Benned van minden értékem. Köszönöm, hogy terved és célod van velem. Segíts, hogy örömmel öleljem magamhoz és váltsam valóra rólam alkotott tervedet. Jézus nevében, Ámen.
(Forrás: Encouragement for today, 2011.04.06. Tracie Miles, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)Azután töprengtem el ezen a kérdésen, miután ágyba dugtam a kisfiamat.
Lefekvéskor minden este ugyanaz a jelenet játszódik le. Rám néz nagy kék szemekkel, alsó ajkát kicsit csücsöríti a kellő érzelmi hatás kedvéért, és arra kér, hogy esti mesét mondjak neki. Tegnap is így történt. Ilyenkor gyorsan körbejár a tekintetem a szobájában. Keresek valamit, ami megihlet, egy tárgyat, amiről kitalálhatok egy történetet. A szürke posztómajmon akadt meg a szemem.
Gondolatban azonnal szőni kezdtem a történetet egy rőfös bolt polcán évek óta kornyadozó régi, szürke anyagmaradékról. A mese könnyedén alakult képzeletemben, míg a kisember tágra nyílt szemmel üldögélve várta a történet kibontakozását. Amikor véget ért a mese, megpusziltam a gyermekemet, jó éjszakát kívántam neki, s még be sem csuktam az ajtót, mikor halk suttogást hallottam a lelkemben, ami a fenti igevers igazságára figyelmeztetett: „Te épp olyan kicsi, értéktelennek látszó anyagmaradék voltál, de Isten belőled is valami újat formált.”
Az esti mese arról szólt, hogy ez az ócska kis szürke anyagdarab napról napra ott fekszik csendesen a polcon, s nagyon vágyik rá, hogy végre valaki észrevegye. Onnan, ahol feküdt a porlepte polcon, az egész helyiséget láthatta, mindazt a sok értékes méterárut, amik felgöngyölve, egymásra helyezve várták a biztosan meg is érkező vásárlókat. Bennük sokkal több lehetőség rejlett.
Csodálta az élénk narancssárga meg a rózsaszín pöttyös anyagokat, melyek egy napon habos kislányruhákká változnak át; az elegáns csíkosakat, melyekből szépséges otthonok függönyei lesznek; a rojtosokat, csilingelő szélűeket, és a számtalan, különböző, színes rajzfilmfigurákkal díszített, könnyű textíliát.
Ő csak egy egyszerű, szürke posztódarab volt.
Semmi különös, semmi elegancia, semmi, ami értékessé tenné. Kopott. Divatjamúlt. Értéktelen.
Arra biztosan alkalmatlan, hogy bármi új vagy tetszetős dolog készüljön belőle.
Egy tavaszi napon törékeny, idősödő asszony lépett a boltba. A nyakába akasztott mérőszalagról és az ujján lévő gyűszűről a szürke anyag rögtön tudta, hogy a néni varrónő.
Értő szemmel pásztázta a polcokat, közben mindegyre kisepert a homlokából egy rakoncátlan hófehér tincset. Látszott, hogy valami különlegeset keres. Tekintete egyszercsak megpihent a polc végében szégyenlősen meghúzódó szürke posztódarabon, aki még elképzelni sem merte, hogy valaki lehetőséget lásson benne.
Ahogy a varrónő közeledett felé, a kis posztó szíve vadul verni kezdett. Az asszony gyöngéden alányúlt, felemelte, és a pénztárhoz vitte, különféle gombokat, szalagokat, cérnákat válogatva hozzá menet közben.
Mikor a varrónő hazaérkezett, szorgalmasan munkához látott. Lassacskán aranyos, új posztómajommá alakította a szürke anyagmaradékot, unokái majdani nagy gyönyörűségére. Azóta már több generációnyi gyermek lelte örömét benne.
A kis szürke posztódarab, aki magát értéktelennek, életét céltalannak hitte, a varrónő értő kezei között újjászületett. Értéktelennek hitte magát, de az asszony túlnézett a látható valóságon, azon, hogy csak egy kevés régi posztómaradék. Valami újat látott bele, és segített életre hívni a benne rejlő lehetőséget, értéket.
Miután elmondtam fiamnak a mesét, Isten gyengéden eszembe juttatta, hogy én is úgy éreztem magam valamikor, mint a régi posztódarab a poros polcon. Szégyenlős voltam, úgy éreztem, mindenki átnéz rajtam, jelentéktelennek, másokhoz képest fakónak hittem magam. Nem hittem, hogy bennem vagy a múltamban bármi értékes lehetne. Úgy éreztem magam, mintha kidobnivaló textilmaradék lennék.
Aznap éjjel, míg kisfiam ágya szélén ültem, Isten szárnyalásra késztette a képzeletemet. Segített felidéznem, hogyan alakított át, és hogy mialatt én hosszú éveken át vak voltam a bennem rejlő lehetőségekre, Neki végig terve és célja volt velem.
Ahogy az a régi kicsi posztódarab valami újjá alakult a varrónő kezében, úgy válunk mi is új teremtményekké Krisztusban.
Ne feledd, Krisztus látja az értékeidet és a benned rejlő lehetőségeket. És segíteni akar, hogy mindezt te is észrevedd.
Uram, segíts megjegyeznem, hogy új teremtménnyé váltam, amikor elfogadtalak Téged Megváltómnak, és hogy Általad és Benned van minden értékem. Köszönöm, hogy terved és célod van velem. Segíts, hogy örömmel öleljem magamhoz és váltsam valóra rólam alkotott tervedet. Jézus nevében, Ámen.
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése