Zajos világban élünk. Túltelített világban. Egybemosódik minden. A
betűk is zajosak. Mindenhol kiabálnak. Egyre rövidebb a szünet két
gondolat között. Megszűnt a különbséget tevő pihenés a magánélet és a
munka között. Nincs különbség a tanulás és a kikapcsolódás között,
mindegyik ugyanolyan zajjal, fáradsággal jár. Éhség van a földön: a
nyugalomra és a csendre. Sok mindent akarunk. Mindent el kell érnünk,
mégpedig most. Túl sok a szó. Sok a közlés. Nincs mélység, hallgatás.
Mindent tudunk mindenkiről, de megszűnt a figyelem. Információs
társadalom van, figyelem nincs. Közlés van, érdeklődés nincs.
A 70-es években a reklámtáblákon a fények felvillanása között 30
másodperc telt el. Ma 5 másodperc. Ez zajos. Minél több az információ,
impulzus, hatás, annál több zajt érzékelünk, annál kevésbé tudjuk
kontrollálni az érzelmeinket, az életünket. És éhezünk. A csendre.
Milyen csendre vágyunk?
A természet csendje harmonikus, zajos, mégis alkotó csend. A meghittség
csendje. A szerelem csendje. Japánban az igazán szerelmesek képesek
órákon át csendben ülni és nézni a másikat, mert együtt vannak. A
változás csendje. Az idő csendje. Csak az tud csendben maradni, akinek
van ideje. Modern világunkban majdnem mindent gépek végeznek
helyettünk. Mégsem lett több az időnk!
"A csend elfogadása a bizonytalanságtűrés, az önismeret, a bennünk
élő bizalom és az egyéniség integritásának a mércéje is. Most éppen
válság van. A válságban kapkodni szokás. Pedig nem marad le semmiről,
aki nem rohan. Sőt. Saját magunk számára a válság pontosan akkor
fejeződik be, amikor mi úgy döntünk, hogy nem futunk, hanem először
gondolkodunk, és utána megyünk: lassan, megfontoltan, de kitartóan és
céltudatosan haladunk a mi utunkon."
Poór Balázs
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése